Kevésbé ismert DJI termékek, amikről talán még nem hallottál - 2. rész

2020. április 25.
44.6551
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Megígértük, hogy vad vizekre evezünk, hát most meg is tesszük; a kevésbé ismert DJI-termékeket bemutató cikksorozatunk első felvonásában is akadtak már alig-alig hallott darabok, ám azért igyekeztünk egy-két populárisabb, közismertebb árut is bedobni, hogy érezzétek a görbét, ahogyan szépen megyünk a totális ismeretlen felé a cikksorozat folytatásában. Nos, most itt a második rész, amiben viszont már nem kizárt, hogy egyik sem lesz ismerős (bár a DJI termékei kapcsán öreg rókák számára nem lesznek ismeretlenek valószínűleg), de ez a dolog szépsége: egy felfedezőtúrára indulunk, közösen. Vágjunk is bele!


DJI WooKong-M

Ha most nagyokat pislogtok a név láttán, akkor egyáltalán nem tudunk titeket hibáztatni, hiszen még az előző évtized elején bukkant fel a DJI WooKong-M, amikor a drónipar még épphogy csak a szárnyát bontogatta - legalábbis a hobbiszférában. Olyan tulajdonságra fektette a hangsúlyt, ami ma már standardnek minősül az iparban: a stabilizálásra.

Manapság már készpénznek vesszük, hogy valamiféle integrált stabilizátor van a drónban, ami gondoskodik róla, hogy ne lifegjen össze-vissza szeretett készülékünk például erősebb széllökések közepette, viszont ez nagyjából sci-finek számított 2011 környékén, így amikor a DJI megvillantotta, hogy jön a WooKong-M, sokaknak jól jött.

Már az alábbi videó is elég beszédes. Nem csalás, nem ámítás, valóban a hivatalos DJI töltötte fel ezt a szörnyen amatőr, Windows Movie Makeres effektekkel megspékelt prezentációt, amiben szörnyen gyenge minőség társaságában láthatjuk azt, ahogyan működik a WooKong-M. Mégsem tudunk rá haragudni... hogy miért nem? Mert egész egyszerűen van egy bája, hogy egy mára már ilyen neves cég ilyen videót készít a termékéhez.

Nézd nagyban ezt a videót!




Rengeteg kereskedelmi felhasználás során jól jött a WooKong-M, nagyban hozzásegítette a drónokat a stabilizációhoz, és talán nem is kell magyarázni, ma már miért nem hallunk felőle; egész egyszerűen eljárt felette az idő. Mostanra felváltotta ezt a drónokba integrált stabilizáló képesség, de nosztalgiának mindig is remek lesz a WooKong-M.

DJI Phantom 1

Oké, nem bírtuk ki, hogy itt is egy picit érintsük a DJI populárisabb vonalát, viszont számtalanszor találkozunk olyan esettel, amikor bár tudja jól egy-egy dróner, hogy a Phantom 3-at és 4-et megelőzte még kettő felvonás, de mégsem hallottak róla semmit. Ám mégis nem lehet elmenni mellettük, ez pedig főleg az elsőre igaz.

Hogy miért? Jogos a kérdés, hiszen ez sem egyértelmű sokak számára, de nem is gond, ezért készítjük ezt a cikksorozatot, hogy ilyen infókat is átadjunk: minden a Phantommal kezdődött. Konkrétan 2013-ban adta ki a DJI a legelső, fogyasztói piacra szánt drónját, nevezetesen a Phantom 1-et, ami pedig végleg beírta a céget a nagykönyvbe.

És hogy mit tudott a gyártó legelső repcsije? Hát... nem sokat. Tíz percnyi repülési idővel rendelkezett, még kamera sem volt rajta, helyette rá kellett aggatni valamiféle modult, ha rögzíteni akartunk, csak hát a gimbal hiánya ugyebár azt vonta magával, hogy rázkódott összevissza a felvétel, ezáltal pedig élvezhetetlen lett.



Igazi kőkorszak most így visszatekintve a Phantom 1 érája, azonban a beépített GPS-rendszer és a megbízható repülésélmény átadása kikövezte az útját a DJI-nak ezen a vonalon - nem is véletlen, hogy a megjelenés után azonnal nekiálltak dolgozni a Phantom 2-n és a Phantom 2 Visionön, melyek már jelentős előrelépések voltak a kezdeti totyogáshoz mérten.

DJI Ace One

Ismételten az előző évtized elejére evezünk vissza. Az Ace One autópilóta rendszer alapjáraton helikopterekhez készült, viszont a célcsoport meglehetősen széles skálát lefed: egészen a fotográfusoktól kezdve, a magas szintű katonai felhasználásig mindenre alkalmas az Ace One, és az az érdekes, hogy a mai napig megvan a maga közönsége a kérdéses kiegészítőnek.

A helikopter vázára aggatható kütyü elektromos és dízelüzemű helikopterekkel is működik egyaránt, a lényege pedig úgyszintén a stabilizálásban rejlik, mint a WooKong-M-nek. Az erős széllökések nyomán is a pályáján tud maradni a helikopter, ha az Ace One-t működésbe léptetjük, valamint a gimbal is stabilizálásra kerül.

Felmerülhet a kérdés, hogy az Ace One-nak miért van ma is relevanciája, ellentétben mondjuk a WooKong-M-mel, a választ pedig azon nyomban megkapjuk, ha megvizsgáljuk, mi a célcsoport. Kis helikopterek esetében ritkán születnek jó stabilizálós megoldások integrálva, az Ace One pedig kvázi mint egy piaci rés tölti be ezt a szerepet - még ha egyébként vannak hasonlóan, vagy netán jobban szuperáló alternatívák is.



Elnézve, hogy a DJI sokkal inkább a hobbidrónos irányba mozdult 2013 után, egyáltalán nem meglepő, hogy hanyagolták a hasonszőrű termékeket, és nincsen például Ace One 2. Ez egy egyszeri geg volt, annak kiváló, mondhatni úgy sült el, hogy mindmáig profitot termel a vállalat számára, köszönhetően a termék kortalan használhatóságának.

DJI Snail

A DJI a versenyzéssel mindig amolyan távolságtartóan állt, talán ezt joggal kimondhatjuk. Néha persze villantanak valami nagyot a feltörekvő kompetitív szcénához kapcsolódóan, gondolunk itt például a legújabb FPV rendszerükre, ami kvázi forradalomnak is tekinthető az iparon belül, ám többek között élből nem gyártanak echte versenydrónokat.

Az viszont vakmerő kijelentés lenne, hogy más módokon nem segítik elő ezt a szegmenst, ugyanis a Snail névre hallgató termékük egy olyan rendszer, ami a meghajtást emeli egy teljesen új szintre. A csomag a következőkből áll: egy határozottan könnyűsúlyú motorból, gyors reakcióidővel megáldott sebességszabályozók, valamint egy minderre optimalizált propellerdizájn.

Ehhez még csatlakozik, hogy a propellereket egy röpke pillantás alatt lehet cserélni is, ami akár terepen is nagyon jól jöhet, lévén nem kell hosszú perceket eltölteni a propellercserével, szimplán lepattintjuk majd átrakjuk rá a másikat, ha nemes egyszerűséggel így tartja a kedvünk, vagy a szükség így hozza.



Érdekes az is, hogy milyen hatása volt a Snail kiadásának: mivel konkrétan a DJI jelentette meg a szóban forgó kiegészítőt, így sokan a hagyományos hobbipilóták közül is megismerték ezt az akár addig ismeretlen világot. Elképesztően sokat nyomott a latba, hogy akkor, 2017-ben debütált az ironikus névvel megspékelt Snail, ez pedig nagyban kellett ahhoz, hogy a drónversenyzés híre terjedjen.

DJI Manifold 2

Hogy micsoda? Fedélzeti szuperszámítógép a DJI-tól, konkrétan drónokra tervezve?! Amennyire szuperül hangzik ez papíron, annyira keveset hallani róla, bár ez nem véletlen. Nagyon durván a kereskedelmi felhasználást célozza a termék, egy hobbipilóta számára gyakorlatilag halál felesleges az eszköz.

Működését tekintve komplex képadatokat dolgoz fel, melyeknek a végeredményét aztán tüstént meg is kapjuk. Ezenfelül programozhatjuk a drónokat, hogy önállóan repüljenek, közben pedig beazonosítják a környezetben lévő tereptárgyakat és el is kerülik a repülést akadályozó objektumokat. Tulajdonképpen teljesen autonóm módon működő repülőt csinál a drónból, leginkább így lehetne kifejezni.

Integrált mesterséges intelligencia, SDK támogatás és a személyre szabhatóság is igaz a Manifold 2-t szemlézve, sőt mi több, még az A3 és N3 Flight Controllerekkel is kompatibilis. Meg lehet szerezni a Manifol 2-t Intel Core i7-8550U CPU-val vagy NVIDIA Jetson TX2-vel, mindkettő kompatibilis a DJI Matrice 210 és Matrice 600 szériával is.

Nehéz lenne videón megmutatni a Manifold 2 működését, így erről inkább csak egy képet hagynánk itt

Nehéz lenne videón megmutatni a Manifold 2 működését, így erről inkább csak egy képet hagynánk itt


Azok, akik használják, nem feltétlenül nem zengenek ódákat róla az interneten, hiszen nem igazán az átlag internetfelhasználók körébe tartozik a célcsoport. Ettől függetlenül a beszámolók mindig is egy profin kivitelezett termékként jellemezték a Manifold 2-t, csak éppenséggel alig-alig ismerik.

Ezeket gyűjtöttük hát össze a cikksorozatunk második részében. Remélhetőleg tudtunk nektek újat mondani, viszont még vissza fogunk térni egy harmadik körre is, sőt mi több, hamarosan egyéb gyártók portfóliójában is randalírozunk egy kicsit, hogy más terepen is hasonló finomságokat tudjunk nektek listázni.
cikksorozatunk első felvonásában is akadtak már alig-alig hallott darabok, ám azért igyekeztünk egy-két populárisabb, közismertebb árut is bedobni, hogy érezzétek a görbét, ahogyan szépen megyünk a totális ismeretlen felé a cikksorozat folytatásában. Nos, most itt a második rész, amiben viszont már nem kizárt, hogy egyik sem lesz ismerős (bár a DJI termékei kapcsán öreg rókák számára nem lesznek ismeretlenek valószínűleg), de ez a dolog szépsége: egy felfedezőtúrára indulunk, közösen. Vágjunk is bele! '>
7 hozzászólás

zender

4 éve, 2 hónapja és 25 napja

Fura ez a Phantom 1 dolog. Tényleg akinek Phantom van, az minimum a 3-as. röhögő smiley Pedig hát egyértelmű hogy volt 1-2 is...

válasz erre

Direktor

4 éve, 3 hónapja és 1 napja

Megint lepadlóztam. röhögő smiley Ez nagyon kemény lista, soha nem hittem volna, tényleg azt hittem, csak drónoznak.

válasz erre

rami89

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ez a Snail... meglepett smiley Ez nagyon meglepő! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Egyre jobban meglepődök, mik kerülnek elő a DJI-tól! röhögő smiley

válasz erre

Újfiú

4 éve, 3 hónapja és 5 napja

Köszi a cikket, rohadt jó! mosolygó smiley Érdekel a többi gyártó is nagyon!

válasz erre

Levente

4 éve, 3 hónapja és 5 napja

Be****ás miket csinálnak, csináltak! meglepett smiley

válasz erre

Bandita

4 éve, 3 hónapja és 5 napja

Nagyon izgalmas dolgok vannak, köszi a cikket jó volt olvasni.

válasz erre