Kibeszélő: mit jelenthet a versenydrónozás számára, ha a DJI belép a szegmensbe?

2020. augusztus 01.
57.7231
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Hetek, sőt hónapok óta forró téma, hogy nem kizárt, a DJI műhelyében formálódik egy versenydrón, amivel végre teljes mértékben képviseltetni magát a cég a szférában. Arról ugyebár már értekeztünk korábban is, hogy nem ez az első szereplése a cégnek itt, elnézve hogy csináltak ilyen-olyan termékeket a versenyszférához, azonban egy dedikált, pilóta nélküli repülőgép mindig is kimaradt a sorból. Több heti pletykacunami után viszont úgy éreztük, hogy itt az idő egy kicsit foglalkozni a kérdéssel, és megvizsgáljuk, hogy mégis mit jelent az ipar és a cég számára, ha megtörténik valóban a versenydrón bejelentése. Lássuk is!


Kezdjük azzal, hogy van-e bármiféle alapja annak, hogy ez összejön. Fontos kérdés ez, lévén rengeteg (értsd: RENGETEG) pletykánál végül azzal csapják le a labdát, hogy nem jön létre valójában az az újdonság, amit szivárogtatnak, ám az esetek egy kis százalékában még bejönnek ezek a tippek.

A DJI versenydrónjánál több arra mutató jel is van, hogy ez összejön: kezdjük azzal, ami kevésbé megalapozott, ám józan paraszti ésszel kikövetkeztethető: megérné a DJI-nak. Gondoljunk bele: a drónipar királyának, akik kezdenek némileg háttérbe szorulni az újonnan jövő riválisok miatt, mindenképp előnyére származna, ha minél több és több területen képviseltetnék magukat magas minőségű termékekkel.

A drónversenyzés pedig, mint tudjuk, rohamos tempóban fejlődik. Óriási kaliberű versenyeket, rendezvényeket tudhat magáénak, és már rég túl vagyunk azon, hogy ez csak egy szubkultúra. Pár év, és a szórakoztatóipar egyik legkomolyabb tényezője lesz, úgyhogy furcsa lenne, ha pont egy ilyesféle zsugát hagyna ki a DJI.

Hatalmas fellendülést jelenthet a DJI belépése a versenydrón-ipar számára

Hatalmas fellendülést jelenthet a DJI belépése a versenydrón-ipar számára


Tehát logikus lenne, ha ráugranának a dologra, de nézzük a tényeket: megbízható források hozakodnak elő az értesüléseikkel, miszerint tényleg a kanyarban van a DJI versenymasinája. Itt most főként OsitaLV-re gondolunk, aki rendre leakel olyan dolgokat, amik aztán megerősítésre kerülnek.

Ezenfelül a különféle szabadalmak sem elhanyagolhatóak, amik szintén arra utalnak, hogy a kérdéses repcsin dolgozik a cég, úgyhogy kijelenthetjük: minden összecseng ahhoz, hogy igaznak bizonyuljon a pletyka. Bekavar a képletbe, hogy koronavírus van, de abban is biztosak lehetünk, hogy nem pár hónapja kezdett el ügyködni ezen a koncepción a kínai gyártó, arról meg már nem is beszélve, hogy nem tudjuk, mikor jelenhet meg, ergo kivárhatják akár még a járvány lecsengését is.

No de mit jelent az ipar számára, hogy ha azt mondja a DJI, hogy "üdvözlünk mindenkit, megérkeztünk!"? Az biztos, hogy még többen fogják komolyan venni a szegmenst, még többen kezdenek el felfigyelni rá, lévén mindig izmos előjel, ha egy ilyen kaliberű cég beáll egy "kezdeményezés" mögé.

Más cégeket is inspirálhatna ezzel a DJI?

Más cégeket is inspirálhatna ezzel a DJI?


Nagyobb pénzeket fognak a szponzorok beleölni a rendezvényekbe, pontosan az imént említett figyelemfelhívás miatt, és összességében még nagyobbra duzzadhat a drónos versenyzés, és még komolyabb támogatók szállhatnak be egy-egy eseménybe. Az meg már csak hab a tortán, hogy a DJI egy ilyen húzásával más cégeket is arra ösztönözhet, hogy cselekedjenek hasonlóan.

A kérdés viszont adott: mennyire fogják kultiválni a DJI újdonságát azok, akik hardcore arcok a témában, és netán rendszeresen versenyeznek? Lenne az a pénz, amiért leváltanék a bejáratott gépeiket a kínaiak kedvéért? Ha minket kérdeztek, akkor erre az esély gyakorlatilag nulla.

Akik veteránnak, tapasztaltnak minősülnek az iparban, azok egész egyszerűen olyan szinten kiismerték a versenydrónokat, hogy nem fognak hanyatt esni attól, hogy ott virít a DJI logó a gépen. Elképzelhető persze, hogy olyan izmos specifikációkkal adnak ki egy új repülőt, hogy egymás után kapkodnak majd a versenydrónerek, de azért ez mindenképp meglepő lenne.

Nehéz megtalálni a megfelelő célközönséget, de vélhetően a kezdők és a haladók között nagy sikert arat majd a termék

Nehéz megtalálni a megfelelő célközönséget, de vélhetően a kezdők és a haladók között nagy sikert arat majd a termék


Ebből fakadóan mi úgy gondoljuk, hogy ha megtörténik a drón kiadása, akkor az inkább a kezdő és haladó pilóták számára bírhat olyan jelentőséggel, hogy megfontolják a vásárlást. Hiszen azok már valószínűbb, hogy vásárlásra vetemednek, akik nem utaznak a drónépítésben és a versenydrónozásban.

Mindenképp nehéz helyzet ez, lévén a versenydrónos szegmens egy olyan mellékága a drónozásnak, ahol a legleleményesebb kreatívok tevékenykednek (drónépítés tekintetében, legalábbis), sokan pedig élből elutasítják már a gondolatot is, hogy egy ismert brand nemes egyszerűséggel betévedjen a területre.

Miben villanthat nagyot a DJI? Nagyon szeretnénk az üzemidőt mondani, de elnézve a hobbidrónjaikat (bár nemcsak az övéket, ide hozható a Skydio és az Autel is) nem nagyon érdemes arra várni, hogy majd az aksiidő olyan erős lesz, hogy egymás után ájulunk el. Legalábbis mindenképp meglepő lenne.

Az üzemidő kapcsán nincsenek nagy reményeink, de végsebességben és kamerában nagyot villanthatnak

Az üzemidő kapcsán nincsenek nagy reményeink, de végsebességben és kamerában nagyot villanthatnak


Sokkal valószínűbb, hogy kamera és végsebesség terén tud majd újat mutatni a cég. A DJI által használt kamerákat talán senkinek nem kell bemutatni, rendre minőségi darabokhoz nyúlnak az utóbbi időben, és vélhetően sikerül egy olyan technológia mellett letenni a voksukat, ami az élőkép-közvetítésben kiemelkedik.

Ezenfelül a végsebesség is egy komoly kérdőjel, bár ismerve a DJI mérnökeit, egészen biztosan kieszelnek valami okosságot, hogy a hardver butítása nélkül megtartsanak egy könnyű súlyt, ezáltal pedig olyan végsebességi mutatókkal rukkoljanak elő, amire öröm ránézni. Csak reménykedni tudunk ezen a téren.

Mikorra saccolhatjuk a megjelenést? Nos, mivel még bejelentéshez kapcsolódóan sincsenek pletykák, információk, így csak spekulálni tudunk. Mindenképp meglepő lenne, ha a cég az idei utolsó negyedévre ütemezné a premiert, elnézve hogy októberre jósolják a második hullámot, arról meg már nem is beszélve, hogy a tengerentúlon folyamatos a koronavírus-fertőzés rátanövekedés.

Meglepődnénk, ha október környékén adnák ki az új versenydrónt

Meglepődnénk, ha október környékén adnák ki az új versenydrónt


Mi azt mondanánk a magunk részéről, hogy vagy szeptemberig megejti a kiadást a DJI, vagy már csak a jövő év első negyedében fogja ezt megtenni. Kérdéses, hogy mennyire kavart be a munkálatokba a járvány, no meg persze ők sem ostobák ezen a téren, nem fognak egy második hullám kellős közepén kiadni egy drága versenydrónt.

Abszolút bizakodóak vagyunk a DJI újdonsága kapcsán, főleg azért, amit írtunk is: ez egy komplett iparág drasztikus fellendülését jelezheti, illetve a belépésük megadhat egy olyan impulzív löketet, aminek nyomán pillangóhatásszerűen fognak belevágni a dologba más gyártók is.

Az elkövetkezendő hetekben érdemes lesz odafigyelni a leakekre, pletykákra, hiszen mostanság egyre forróbb az a bizonyos pite, elszaporodtak az ilyen-olyan pusmogások egy DJI versenydrón kapcsán, ami talán máris előrejelzi, hogy a bejelentés közelebb van, mint gondolnánk. Még az sem kizárt, hogy már augusztusban hallunk róla tüzetesebben... Bízzunk a legjobbakban!
termékeket a versenyszférához, azonban egy dedikált, pilóta nélküli repülőgép mindig is kimaradt a sorból. Több heti pletykacunami után viszont úgy éreztük, hogy itt az idő egy kicsit foglalkozni a kérdéssel, és megvizsgáljuk, hogy mégis mit jelent az ipar és a cég számára, ha megtörténik valóban a versenydrón bejelentése. Lássuk is! '>
5 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Az a baj, hogy ha be is lépnek ebbe a szegmensbe, rohadt drágán fogják adni. Száz százalékig biztos vagyok benne.

válasz erre

Levente

3 éve, 11 hónapja és 17 napja

Az biztos, hogy át fogják formálni a piacot.

válasz erre

rami89

3 éve, 11 hónapja és 18 napja

Pontosan nekem fogják csinálni, ha csinálnak. mosolygó smiley A kezdőnek. Most is egy Minim van. mosolygó smiley

válasz erre

Repülős

3 éve, 11 hónapja és 18 napja

Nem is értem eddig miért nem szálltak be erre a piacra...

válasz erre

Újfiú

3 éve, 11 hónapja és 18 napja

Nekem egyet fog jelenteni: hogy én is belépek. mosolygó smiley

válasz erre