Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára?

2021. augusztus 07.
138.2801
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Manapság egyre többször és többször találkozni a mainstream sajtóban is azzal a kifejezéssel, hogy "eVTOL". Bár mára már elterjedt, hogy mi is ez valójában, és hogy miért roppant fontos nemcsak a drónipar, de a komplett turisztikai és technológiai szcéna számára, azonban a mai napig merülnek fel kérdések azzal kapcsolatosan, valójában mi a háttere ennek az egésznek, és miért szükséges a fejlődéshez. Az alábbiakban magával az eVTOL jelentésével, jövőjével és jelentőségével fogunk foglalkozni, hogy egy kicsit tisztába tegyük a dolgokat, miszerint miért érdemes odafigyelni erre az egész szegmensre.


Kezdjük az alapoknál: mi is az az eVTOL? Nos, bontsuk részekre a dolgot. Vannak drónok, amik kapcsán kijelenthetjük, hogy VTOL alapon működnek. Ez az úgynevezett "Vertical Take-off and Landing" rövidítése. Tulajdonképpen itt lefordítva arról van szó, hogy egy vertikális felszállással és landolási képességgel bíró gépezetet takar a rövidítés.

Mint azt tudjuk, általában a repülőgépeknek szüksége van egy kifutópályára, hogy fel tudjanak szállni és le tudjanak szállni. Ez alapjáraton sok körülményes tényezővel jár, tekintve hogy sok helyet vesz igénybe a kifutópálya, mellette pedig maga a leszállás is sok időt vesz igénybe, arról meg már nem is beszélve, hogy számos anomáliával járhat egy ilyen landolás.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 2. kép

Na már most, a VTOL gépek totálisan kidobják az ablakon ezt az egészet. Nincs szükségük kifutópályára, szimplán függőleges irányban leszáll és felszáll. Kvázi mint egy helikopter, csak sokkal precízebb pozícionálásra képes. Valamilyen szinten a helikopter is VTOL megoldásnak nevezhető, noha a drónok területén használatos inkább ez a kifejezés.

Most pedig foglalkozzunk azzal, hogy mi az a kis "e" betű a rövidítés elején. Talán nem lepünk meg senkit azzal, hogy ez hivatott jelezni a készülék elektromos mivoltát, miszerint hagyományos, belső égésű motorok helyett elektromos árammal hajtják a masinát. Nagyjából úgy írható le a differencia, mint az elektromos autók és a hagyományos járgányok között.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 3. kép

Eltérő VTOL-típusokat különböztetünk meg: van egy dönthető-tolóerős módszer, amelyet a V-22 Osprey és a Joby Aviation drónjai használnak. Ebben az esetben a propellerek megváltoztathatják a helyzetüket, és nem biztosítanak minden olyan emelést, amely a repülőgép felemeléséhez szükséges, előre néző helyzetben. Ez alapvetően meghajtást generál, míg a hagyományosabb szárnyak képesek magára az emelés folyamatára.

Aztán van egy olyan változat, ahol több támasz nyújt helikopterhez hasonló emelést, míg egy második rögzített motor előrehajtást biztosít. Végül ott van a multirotoros rendszer, amely úgy működik, mint a DJI drónoknál - több rögzített rotor biztosítja a jármű felemelését és az előre tolást a drón előrebillentésével.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 4. kép

A dönthető-tolóerős módszer tekinthető a leginkább sztenderdnek a piacon, tekintve hogy a többihez mérten itt sokkal nagyobb teherbírásról és ütősebb hatótávokról beszélhetünk. Nyilván a többi dizájn is népszerű, hiszen rengeteg nagyobb vállalat alkalamz mindenféle koncepciót, mégis ez tekinthető a leginkább mainstreamnek.

Joggal merül fel a soron következő kérdés, miszerint miért tenné le a voksát bárki is az eVTOL drón mellett, milyen előnyökkel jár. Nos, alapvetően egy jóval zöldebb megközelítésről beszélünk, mint a belső égésű motorokkal felszerelt gépek esetében, arról meg már nem is beszélve, hogy teherhordáshoz és utasszállításhoz ez több mint tökéletes.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 5. kép

El tudják végezni ezen feladatokat a belső égésű motorokkal felvértezett darabok is, azonban az eVTOL dizájnok jóval barátságosabbak és effektívebbnek tekinthetőek, éppen ezért a cégek előszeretettel fejlesztenek eVTOL drónokat, amikor légitaxis megoldásokon kezdenek el ügyködni a műhelyükben.

És most lássunk is néhány céget, akik ilyesféle koncepción dolgoznak... a Volocopter talán az egyik legnagyobb zászlóvívő ezen a területen, nem véletlen például, hogy nemrégiben összeszedtük a legfontosabb mozzanataikat az elmúlt időszakból. Igazi úttörők, akik egyértelműen formálják ennek az iparnak a jövőjét.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 6. kép

A Wisk Aero, a Joby Aviation és a Lilium is igencsak fontos szereplő, olyanokról meg már nem is beszélve, mint mondjuk az EHang, az Airbus, a Bell vagy a Beta Technologies. Lehetne még itt említeni a Jaunt Air Mobilityt is, úgyhogy ebből a felsorolásból talán jól játszik, hogy telis-tele van lelkes szereplőkkel a szegmens.

Az eVTOL drónok számos szektort lefognak. Lehet szó akár teherhordó drónokról, melyeket már aktívan használnak évek óta a cégek, de ami igazán sokakat érdekel, az az, hogy az eVTOL masinák hogyan fogják alakítani a későbbiekben a dróntaxik jövőjét. Merthogy kétségtelen, hogy a készülő dróntaxik egytől egyig eVTOL megoldásokat alkalmaznak.

Mi is az az eVTOL, és miért fontos a drónipar számára? - 7. kép

Valószínűleg még 2-3 év, mire elkezdik bevezetni limitált körben ezeknek a dróntaxiknak az utasszálítási lehetőségeit, azonban az, hogy vajon mikor terjedhet el az átlag közönség körében is... nos, az már egy nehezebb kérdés. Szerintünk ebben az évtizedben ez már nem fog megvalósulni, sokkal inkább a 2030-as évek jellegzetessége lesz, hogy az úgynevezett "repülő autók" megszaporodnak.

Az eVTOL-bisznisznek még mindig sok bizonytalan aspektusa van, de a legnagyobb akadályoknak a szabályozások minősülnek. Ahhoz, hogy engedélyt kapjanak a kereskedelmi személyszállításra, a repülőgépgyártóknak be kell bizonyítaniuk a kormányzati szerveknek, például a Szövetségi Légügyi Hivatalnak (FAA), hogy repülőgépeik biztonságosak.

Az viszont biztos, hogy a dróniparon belül ez tekinthető az egyik leggyorsabban fejlődő, legizgalmasabb szférának, ami abszolút megéri odafigyelni. Kíváncsian várjuk, hogy az elkövetkezendő években hová nőheti ki magát ez az egész, de ahhoz kétség sem férhet, hogy jó kezekben van a fejlődés.
4 hozzászólás

rami89

2 éve, 10 hónapja és 11 napja

Ma is okosabb lettem picit. mosolygó smiley

válasz erre

Levente

2 éve, 10 hónapja és 12 napja

Köszi ezt a cikket!

válasz erre

Repülős

2 éve, 10 hónapja és 12 napja

Remélem pár fejben rendet tesz ez a cikk végre. mosolygó smiley

válasz erre

Chuck

2 éve, 10 hónapja és 12 napja

Rohadt jó cikk lett!

válasz erre