Miért vásárol Amerika DJI drónokat, miután nemzetbiztonsági fenyegetésnek kiáltották ki a céget?

2021. szeptember 25.
164.3741
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nagyon érdekes és egyben elszomorító jelenség megy végbe az utóbbi években Amerikában. Kezdődött a dolog onnan, hogy a mobilos szférában feketelistára tették a Huawei-t, majd szépen lassan egyre több kínai tényezőre tették rá a mancsunkat, és mondták azt, hogy "ez ide nem jöhet be többet". Minden kétséget kizáróan óriási a feszültség a két nemzet között, és bizony a drónos szféra is masszívan megérezte a balhét, amikor is nemes egyszerűséggel az USA kijelentette, hogy a DJI készülékei nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.


Aztán a komplett történésekre, mint egyfajta hab arra a bizonyos tortára, jött még az is, hogy a Pentagon bár megerősítette két DJI drón kapcsán, hogy nem jelentenek semmiféle fenyegetést, az amerikai kormány magához ragadta azokat, mondván hogy majd ők megvizsgálják - ezzel ismét visszataszítva a jól ismert kínai társaság renoméját a "kétesbe".

Meg sem lepődünk azon, hogy bizonyítékok azóta sem érkeztek, szimplán csak olyan szavakat durrogtatnak a levegőbe, mint hogy "nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek a kínai drónok", azonban ennek ellenére is megfigyelhettünk egy igencsak érdekes jelenséget, mely szerint az utóbbi hónapokban több mint 27 DJI drónra ruházott be az FBI és az Egyesült Államok Titkosszolgálata.

No de akkor hol van az igazság? Hipokrata húzással állnánk szemben? Netán van valami a háttérben, amiről nem tudni? Foglalkozzunk egy kicsit a témával, lévén jelenleg a drónipar egyik legmeghatározóbb eleme az, hogy Amerika miként viszonyul a DJI-hoz, és egy ilyen döntés mellett nem szabad elmenni szó nélkül.

Miért vásárol Amerika DJI drónokat, miután nemzetbiztonsági fenyegetésnek kiáltották ki a céget? - 2. kép

Nemrégiben az Axios világított rá a tényekre, miszerint július 26-án a Titkosszolgálat nyolc DJI drónt vásárolt, nevezetesen a Mavic 2 Proból és a Phantom 4 Proból. A Titkosszolgálat ezt azzal indokolta, hogy ezen kütyük kiegészítik az Ügynökség meglévő, kis pilóta nélküli repülőgép-flottáját, és a legkorszerűbb berendezések és szoftverek használatával javítják a küldetéstámogatást.

Már alapvetően itt is megrökönyödhet az ember, hogy mégis mi zajlik az USA-ban, viszont menjünk tovább: mindössze egy héttel azelőtt az FBI 19 DJI drónt vásárolt. Tizenkilencet. Ezek egytől egyik Phantom 4 Prók voltak, melyekkel az FBI új pilótákat kívánt kiképezni, és megint csak felmerül a kérdés: miért ruháznak be egy olyan vállalat gépeire, melyeket kikiáltottak nemzetbiztonsági fenyegetésnek? Hogy, hogy nem, erre is jött a magyarázkodás:

Ez a fogyasztói piac számára kifejlesztett sUAS, amely egyesíti az Evidence Response Team Unit (ERTU) összes követelményét: a könnyű kezelhetőséget, a nagy kamera felbontást, az akadályok elkerülését, és a viszonylag alacsony költséget a tanuló távoli pilóták számára.

A DJI P4P az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható fogyasztói sUAS, amely elfogadható áron ötvözi az összes szükséges képességet.

Más rendelkezésre álló sUAS-ok nem voltak elfogadhatók, mert az érzékelőik felbontása nem volt megfelelő, nem rendelkeztek ütközés-elhárítási technológiával, vagy költségeik megfizethetetlenek voltak.


Hogy az FBI-nak pontosan miért is jelent ekkora problémát, ha egy kicsit többet kell rákölteniük egy olyan drónra, melyet a kormány használna tulajdonképpen... nos, ez a millió dolláros kérdés. Kétségtelen, van egy adott büdzsékeret, amiből dolgoznia kell az FBI-nak is, viszont az már gyakorlatilag a lehetetlen kategória részét képzi, hogy egy olyan összeget kapnak, amiből csak és kizárólag a nemzetbiztonsági fenyegetéssel vádolt cég gépeit vásárolhatják meg. Nonszensz.

2020 januárjában az Egyesült Államok Belügyminisztériuma (DOI) gyakorlatilag betiltotta a nem az USA-ban gyártott drónok használatát. Ezt az akciót David Bernhardt akkori belügyminiszter követte el, aki az Egyesült Államokban gyártott drónok vásárlására buzdította a cégeket - ezt a lépést a DJI "vékony fátyolos gazdasági protekcionizmusnak" nevezte akkoriban.

Miért vásárol Amerika DJI drónokat, miután nemzetbiztonsági fenyegetésnek kiáltották ki a céget? - 3. kép

De ahogy a DOI személyzete egy évvel később a beérkező Biden-adminisztrációnak küldött emlékeztetőjében tisztázta, ezek az amerikai drónok 8-14-szer drágábbak és csak 20%-kal voltak hatékonyabbak az osztály által végzett létfontosságú megőrzési munkák során. Egy másik szövetségi ág, amely a DJI-jal találta szemben magát, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma.

A dróngyártó 2020 decemberében a minisztérium entitáslistáján találta magát, mivel állításuk szerint technológiájuk szerepet játszott a kínai muzulmán ujgur kisebbségi csoport elleni emberi jogok megsértésében. Ez nem azt jelenti konkrétan, hogy a DJI alkalmazottai egy kisebbségi csoportot figyeltek meg, hanem azt, hogy a cég készülékeit nyilvánvalóan használták a misszióban.

De ahogy David Benowitz volt DJI-alkalmazott, aki jelenleg a DroneAnalyst nevű független kutatóintézettel dolgozik, akkor kontextust kínált az üggyel kapcsolatban, ez az összekapcsolás talán túlzottnak tekinthető. Ő konkrétan úgy fogalmazott, hogy személyes tapasztalatai alapján ezek a kínai stratégiai partnerségek valóban vásárlási "szertartások", hogy az önkormányzatok innovatívnak tűnjenek egy nagy vásárlás után, és benne van a pakliban, hogy nem is mindig használják az összes megvásárolt terméket...

Miért vásárol Amerika DJI drónokat, miután nemzetbiztonsági fenyegetésnek kiáltották ki a céget? - 4. kép

Hiába szögezte le a DJI, hogy cégük csak a legalacsonyabb mértékű adatot használják fel, és ezeket is csak az olyan biztonsági aspektusok érdekében, mint például a geofencing, az amerikai kormány továbbra is köti az ebet a karóhoz. Hiába próbáltak több ízben is megállapodni valamilyen formában a kormánnyal, egészen egyszerűen nincs kilátásban aranyközépút.

Természetesen senkinek ne legyenek tévhitei az üggyel kapcsolatban: ez nem konkrétan a DJI ellen szól, sokkal inkább a kínai kormánnyal szemben próbál nyomást gyakorolni Amerika. Az olyan szereplők, mint a Huawei, a DJI és a hasonló társaságok, szimplán csak az elszenvedő áldozatok ebben az abszolút felesleges és mondvacsinált csatában.

A tény azonban, hogy az amerikai kormány még annak ellenére is DJI drónokat vásárol, hogy mumusnak kiáltották ki őket, sokat elmond. Nemcsak a dróngyártó helyzetéről az iparon belül, hanem arról is, hogy valójában ez egy se veled se nélküled kapcsolat az USA és a DJI között. Hogy mi lesz az ügy konklúziója? Senki nem tudja, viszont az ilyen mozzanatok igencsak árulkodóak...
5 hozzászólás

Levente

2 éve, 9 hónapja és 8 napja

Nevetséges amit az USA csinál.

válasz erre

Újfiú

2 éve, 9 hónapja és 10 napja

Baszki ez az USA rettenet keményen tolja. Ők törnek be mindenhova, le****nak mindenkit, de ők vannak azon kiakadva ha más is csinál bármi hasonlót. Egyszerűen döbbenet! röhögő smiley

válasz erre

Bandita

2 éve, 9 hónapja és 12 napja

Szerintem ez szimplán egy biznisz. Amerikai drónokat akarnak eladni az amerikaiaknak.

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 9 hónapja és 12 napja

Szerintem ott is úgy van. mint itt, van egy ember, aki avgy kap zsebbe pénzt vagy nem és ez dönti el, mi lesz a dolgok sorsa.

válasz erre

Repülős

2 éve, 9 hónapja és 13 napja

De érdekes cikk megint! meglepett smiley Köszi srácok! mosolygó smiley

válasz erre