Okosváza és ugráló versenydrón - kevésbé ismert termékek a Parrot portfóliójából

2020. május 09.
44.4121
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Három teljes részen keresztül foglalkoztunk a DJI portfóliójának eldugott kis gyöngyszemeivel, avagy olyan termékekkel, amikről kevesen hallottak, mégis a gyártó alkotásainak részét képzik. korábban már beharangoztuk, hogy hamarosan előveszünk más gyártókat is, hiszen egyrészt elképesztően izgalmas egyes cégek portfóliójában bogarászni kevésbé ismert kincsek után, másrészt pedig akadnak más vállalatok is, melyek számos olyan termékkel rendelkeznek, amik egyenesen csemegének minősülnek. Hogy most melyik vállalatot vettük elő ezen cikksorozatunk berkein belül? Felkészül a Parrot, avagy az egykoron híres hobbidrón gyártó, ma már viszont inkább üzleti szférában utazó cég.


Parrot Pot

Tudjuk-tudjuk, alaposan bekezdtünk. Nem csalás, nem ámítás, egy okos virágcseréppel (!!!) állunk szemben, mely pontosan azt a célt szolgálja, amire valószínűleg ti magatok is gondoltok: autonóm módon végzi el a benne lévő virág öntözését, valamint monitorozza azt folyamatosan.

Négy beépített szenzorral bír a rendszer, illetve automatikusan igazodik az ültetett növény életciklusához. Továbbá pontosan tudja ezáltal, hogy mikor kell önmagát öntöznie, sőt mi több, még azzal is tisztában van, hogy mekkora adag vízzel kell ellátnia a növényt.

Az úgynevezett Plant Sitter mód már csak hab a tortán: konkrétan ez a megoldás ügyel rá, hogy ha netán elmennénk hónapokra nyaralni, akkor addig is épen tartja a növényt a Parrot Pot. Igen, jól olvastad: hónapokig. Külső és belső helyszíneken is használható egyébként, úgyhogy még ez sem okoz gondot.

Kíváncsiak lennénk, hányakat sokkolt a tény, hogy a Parrot még ilyen fába is belevágta a fejszéjét, hiszen valljuk be, az ikonikus drónjaik nyomán nem feltétlenól arra gondolnánk, hogy a Parrot esetlegesen okosvázákkal és hobbinövénykedéssel is foglalkozik.

Nézd nagyban ezt a videót!




Parrot Zik 3

Nehéz manapság a fejhallgató piacon érvényesülni, lévén megvannak a jól bejáratott brandek, amik rendszeresen minőséget szállítanak, valamint egy óriási felvevőbázis is kiépült a termékcsaládok köré, ergo ha új játékos tűnik fel, akkor az nem biztos, hogy be tud futni, sőt.

Ez nem felvezetés akarna lenni, az iménti pár sor, sokkal inkább magyarázat arra, hogy a Parrot Zik 3 fejhallgatók miért nem tudtak különösebben sikeresek lenni. Készült három iteráció is a termékcsaládon belül, ami jól jelzi, hogy nyereségesek voltak valószínűleg, ám nagyobb visszhangot sosem váltottak ki.

A Parrot Zik 3 vezeték nélküli kiadvány volt, vezeték nélküli töltéslehetőséggel, illetve papíron 18 órát bírt a kütyü. Ezenfelül az adaptív hangszűrés gondoskodott róla, hogy bármilyen környezetben megfelelő körülmények között tudjuk hallgatni a fülünkben szóló muzsikát.

Ezenfelül egy klassz kis érzékelő panel is helyet kapott rajta, viszont ez sem volt elég ahhoz, hogy elképesztő méretű hullámokat verjen a szegmensben. A felhasználók a mai napig meg vannak elégedve vele, de valljuk be, ár / érték arányban találni jobbat is, ha keresgélünk.



Parrot Swing

Egy hangyányit ismerősebb vizekre evezünk, hiszen a drónos területek mezsgyéjére lépünk. Ha meghalljuk, hogy Parrot drón, akkor vélhetően nem a Swing fog eszünkbe jutni, sőt mi több, a legtöbben csak pislogni fognak, és azt hiszik, hogy ez valamiféle kitalált termék a részünkről.

Távolról sem így van, szimplán az egyik legkevésbé ismert drónja ez a francia gyártónak, aminek a reklámszlogenje, hogy egy hagyományos repülő erejét, valamint egy quadcopter stabilitását biztosítja a Swing, ráadásképp még vertikális fel- és leszállással is bír, hogy teljes legyen az öröm.

Egyébiránt egy minidrónról van szó, ami még autópilóta tulajdonsággal is rendelkezik, és ha még ez sem lenne elég, akkor manőverezhetünk vele. No persze nem hagyományos módon, hanem mint egy repülő! Elképesztően sokrétű kis kütyü a Swing, arról már nem is beszélve, hogy mennyire stílusos és laza.

A sebességet nem aprózták el, közel 30 km/h a végtempó, a Parrot Flypad kontroller segítségével pedig a precíz vezérlés előtt is megnyílnak a kapuk. Nem mindennapi kis gépezet a Swing, ez tagadhatatlan, a nagyobb reflektorfény is elmaradt, azonban egy megemlékezés erejéig mindenképp érdemes említést tenni róla.



Parrot MKi

Nemcsak a levegőben, de az autópályákon is jelen van a Parrot. Habár nem BMW és Ferrari vetélytársnak szánt csúcsautókkal képviseltetik magukat, de a kocsik belsejében abszolút ott vannak az MKi szériával, amely az autós kihangosító szettek sorába tehető.

Több felvonást is megélt a sorozat, melyekben a közös az, hogy kéz nélkül, akár sima hangutasításokkal tudjuk vezérelni a rendszert. Hívásokat intézhetünk anélkül, hogy közvetlenül a mobiltelefonunkhoz kéne nyúlnunk, ami a mai bluetooth kihangosítóknál már teljesen alap, de az MKi ettől függetlenül nem szégyenkezhet.

A zenelejátszásra is alkalmas modulokról beszélünk, de nagyjából itt ki is fújnak a funkciók. Igazán alapnak tekinthető sorozat a Parrot MKi, legfőképp azoknak az igényét szolgálják ki eme termékek, akik igazából tényleg csak egy belépőszintű megoldást várnának a pénzükért.

Ennek a közönségnek az igényét maximálisan kielégíti a termékcsalád, csodát persze nem érdemes várni tőle. Mondjuk úgy, hogy nem a véletlennek köszönhető az, hogy végül nem ezzel a vonallal híresült el a Parrot, hiszen az MKi mindennek nevezhető, csak kiemelkedőnek nem.



Parrot Jumping Race

Megint egy minidrón, megint az autópályák, azonban most más megközelítésből; avagy mondhatnánk úgy is, hogy a Jumping Race nem repül, hanem gurul. Egy igazi kis versenycsoda ez a kétkerekű bestia, ami a földi haladással hívja fel magára a figyelmet, valamint az izmosnak tekinthető végsebességével.

Széles gumikerekeinek hála nemigen lesz probléma a stabilitással és a gyorsasággal, de ami a legszebb az egészben, hogy akad egy fedélzeti kamera, amivel pontosan úgy tudjuk lekövetni a történéseket az élőképnek köszönhetően, ahogyan azt a repülő drónoknál megszokhattuk.

14 km/h-s a végsebesség, de joggal merül fel a kérdés: miért Jumping Race a drón neve? Itt jön az igazán nagy menőség: még szökkenni is tud a kicsike! 75 centis ugrásokkal operálhat a masinéria, viszont hátulütő, hogy az aksiidő mindössze 20 perc. Sűrű töltögetésre lehet számítani mókázás közben, az biztos...

Kompakt módba helyezve sokkal mozgékonyabb, mint ha ki van eresztve mindkét kerék, ellenben utóbbi esetében a száguldozásra kapunk lehetőséget. Némileg gyermekkorunk matchboxos időszakát hozza elő belőlünk, csak éppen egy komolyabb kivitelben, egy komolyabb cég által.



Ez lenne hát a Parrot termékeivel foglalkozó kitekintőnk, azonban ne csüggedjetek, ha szeretitek a formátumot, mivelhogy szándékunkban áll ellátogatni még egy-két vállalat portfóliójához, hogy mutassunk számotokra egy-két érdekességet. Nagyon érdekesek lesznek a további etapok is, ennyit mondhatunk...
kevesen hallottak, mégis a gyártó alkotásainak részét képzik. korábban már beharangoztuk, hogy hamarosan előveszünk más gyártókat is, hiszen egyrészt elképesztően izgalmas egyes cégek portfóliójában bogarászni kevésbé ismert kincsek után, másrészt pedig akadnak más vállalatok is, melyek számos olyan termékkel rendelkeznek, amik egyenesen csemegének minősülnek. Hogy most melyik vállalatot vettük elő ezen cikksorozatunk berkein belül? Felkészül a Parrot, avagy az egykoron híres hobbidrón gyártó, ma már viszont inkább üzleti szférában utazó cég. '>
6 hozzászólás

Vidoros

4 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hát ők aztán nem tősgyökeres dróngyártók az biztos! mosolygó smiley

válasz erre

Repülős

4 éve, 2 hónapja és 18 napja

Bluetooth szett kocsiba nemár!!!! röhögő smiley

válasz erre

Bandita

4 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hát róluk sem gondoltam volna ennyi mindent. mosolygó smiley

válasz erre

Levente

4 éve, 2 hónapja és 19 napja

Hihetetlen hogy ők is mennyi mindenbe vágtak! röhögő smiley

válasz erre

Újfiú

4 éve, 2 hónapja és 19 napja

Egyszerűen imádom ezt a sorozatot! röhögő smiley MArha jó cuccok ezek is!

válasz erre

rami89

4 éve, 2 hónapja és 19 napja

Parrot Pot KELLLLLLL!!!!!!!!!! meglepett smiley

válasz erre