Öt videojáték, amikben fontos szereplők a drónok

2020. február 01.
43.6567
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Aktuális cikkünkben mondhatni két korábbi tematikánkat kívánjuk némileg egyesíteni. Egyrészt volt már egy olyan írásunk, amiben olyan filmeket foglaltunk össze, melyekben mondhatni a jövő drónjait láthattuk, legalábbis nagyon fantáziadús megvalósításban. Másrészt pedig a videojátékokra is sort kerítettünk már, viszont olyan nexusban, hogy mik azok a játékok, amik valóban a drónok körül forognak. Most viszont mixeljük a kettőt, és olyan videojátékokból fogunk csemegézni, amikben bár nem központi elemnek számítanak a drónok, nem is a repülés élményéről szólnak, viszont kvázi a "jövő drónjait" láthatjuk bennük.


Természetesen itt fontos kiemelni, hogy listánk nem teljes, hiszen megannyi-megannyi játék emeli be a drónokat is, mint mellékes tényező, így mi most tényleg csak néhányat fogunk felvázolni számotokra, majd ha esetleg azt látjuk, hogy kedvelitek ezt a fajta cikktémát, akkor idővel nem kizárt, hogy visszatérünk egy második rész erejéig is, és újabb pontokkal bővítjük ezt a listát. Most viszont nézzük, hogy ezúttal mikből válogattunk!

The Division 2

PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg 2019-ben a The Division 2 című játék, melynek nagyon lecsupaszítva a lényege, hogy vonulnunk kell előre, lőnünk a rosszarcúakra, akik dobnak mindenféle felszerelést (legyen szó fegyverről, páncélról), majd ezeknek a daraboknak az értékei alapján tudjuk fejleszteni a karakterünket. Mivel azért gyanítjuk, hogy olvasóink nem feltétlenül laikusak a témában, így nem fogjuk hajszálpontos részletességgel ismertetni a szoftvert - gyakorlatilag egy lootolós lövöldéről beszélünk.

A The Division 2-ben gyógyíthatjuk magunkat a drónunkkal, de akár légibombázást is bekérhetünk

A The Division 2-ben gyógyíthatjuk magunkat a drónunkkal, de akár légibombázást is bekérhetünk


A drónok természetesen nem kardinális szerepet töltenek be a játékban, ellenben megannyi futurisztikus elemmel operál az alkotás világa. Karakterünk fejlesztése nyomán elérhetővé válik egy ponton túl egy képesség, miáltal egy repülő barátot tudunk magunk mellé telepíteni, majd az az igényeinknek megfelelően fog cselekedni - ha arról van szó, akkor lebombázza a kijelölt területet, de a pacifista játékosok a saját illetve társaik gyógyítására is alkalmazhatják a drónt.

Magára a történetre (már ha a The Divison 2 esetében beszélhetünk komolyabb sztoriról egyáltalán) egyáltalán nincsenek befolyással a drónok, szimplán egy játékmeneti elemként vannak jelen. Viszont kétségtelen, hogy egy roppant szórakoztató adalék volt ez az első részhez képest, hiszen a kérdéses újdonság csak a szóban forgó második felvonásban lett beemelve.

Apex Legends

A battle royale játékokról már vélhetően minden gamernek megvan a véleménye - van, aki a pokolba kívánja az egész műfajt, sokan viszont imádják mindmáig az ezen zsánerben megfogant alkotásokat, hiszen van abban egy megfoghatatlan izgalom, amit az nyújt, hogy több tucat játékos kiugrik egy repülőgépből egy szigeten, majd az azon heverő felszereléseket felkapva addig küzdenek, míg a végén csak egy marad - hasonlóan, mint Az éhezők viadalában.

Crypto és az ő hűséges, hasznos drónja

Crypto és az ő hűséges, hasznos drónja


Az Apex Legends a tavalyi év elején robbant be közénk, mindmáig teljesen ingyen és bérmentve letölthető PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, és egyébként egy elképesztően szórakoztató és minőségi játékról beszélünk, szóval csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A tavalyi év végén azonban berobogott egy olyan friss, választható karakter, akinek csak úgy, mint a játék összes többi karakterének, szintén van egy egyedi képessége.

Ő lenne Crypto, aki rendelkezik egy hiperszuper futurisztikus drónnal, melyet előkapva a meccs közben pásztázni tudjuk a terepet (meglehetősen távolra is), bejelölhetjük az ellenlábasak pozícióját társaink számára, valamint akár még elektronikus zárlatot is okozhatunk, ezzel megkeserítve az ellenfelek életét. Meg kell valljuk, drónrajongók lévén egészségtelenül sok időt töltünk el az Apex Legends-ben Cryptoval, de talán ez nem meglepő.

Ghost Recon Breakpoint

Bár a Ghost Recon Breakpointnak nincs túl jó híre, hiszen egy olyan tavaly októberi megjelenésű alkotásról beszélünk ez esetben, ami kifejezetten gyenge minőségben debütált, de kétségtelen, hogy a drónok prominens szerepet játszanak, ráadásképp itt már nemcsak játékmenet szinten vannak jelen a repcsik, hanem bizony a sztoriba is integrálták őket a fejlesztők.

A Ghost Recon Breakpointban már a sztori szerves részét képzik a drónok

A Ghost Recon Breakpointban már a sztori szerves részét képzik a drónok


A Ghost Recon-széria eggyel előbbi részében, a Ghost Recon Wildlands-ben tűnt fel legelőször a Skell Technology névre hallgató fiktív robotikai vállalat, akik többek között drónok gyártásával is foglalkoznak. Ez a cég a sztori főellensége, viszont mi magunk is be tudjuk vetni játék közben a repcsiket, hogy pásztázzuk a terepet, ahogyan arra már a Wildlands-ben is volt lehetőségünk.

A Ghost Recon Breakpointot ugyanaz a Ubisoft fejlesztette, akik a The Division 2-t is, magyarán joggal mondhatjuk, hogy kifejezette közel állnak az elképzeléseikhez a drónok. Igaz, ők inkább a háborús, katonai felhasználásánál fogják meg a repülők témáját, de értelemszerűen ebben semmi elítélendő nincs, szimplán egy szórakoztatási termékről van szó, amiben ott vannak plusz adalékként a drónok.

The Surge 2

Tisztázzuk: ha a játékok világával még épphogy csak ismerkedsz, nem igazán vagy bennük otthon, de mindenképp szeretnél valami olyasmivel bepróbálkozni, amikben történetesen drónok is vannak, akkor ne, ismételjük: NE a The Surge 2-vel kezdd a pályafutásod, legalábbis ha nem szeretnéd, hogy egy életre elmenjen a kedved a videojátékoktól.

Brutál nehéz a The Surge 2, de a drónok mindig segítenek a játékban

Brutál nehéz a The Surge 2, de a drónok mindig segítenek a játékban


Egy olyan műfajban, az úgynevezett "soulslike" zsánerben fogant meg a kérdéses játék, amit bár komplexebben is ki lehetne bontani, hogy mit jelent, de engedjétek meg, hogy a laikusokra való tekintettel lerendezzük annyival: szörnyen, brutálisan nehéz játék. Ha viszont a kihívások embere vagy, akkor vesd rá magad nyugodtan, nem kizárt, hogy még élvezni is fogod.

Nos a The Surge 2-ben is van ám lehetőségünk fejleszteni főszereplőnek, és ugyanúgy potyognak a jobbnál jobb cuccok az ellenlábasokból, ha legyűrtük őket, és bizony akadnak számunkra különféle drónok is, amiket szintén szabadon fejleszthetünk, magyarán testre szabhatunk egy repülő barátot, aki segít minket a küzdelmeinkben. Ez a játékmechanika egyébiránt remekül működik a The Surge 2-ben, többek között ezért is szeretjük nagyon.

Gears 5

Régebben Gears of War, újonnan Gears címen fut az a játéksorozat, ami a végtelen hentelésről és vérgőzös, adrenalindús akciókról szól, a tavaly szeptemberben megjelent Gears 5 pedig felvonultatott egy olyan játszható karaktert, Jacket, aki bár már korábban is a történet részét képezte, ám most először vehettük át felette az irányítást.

Áramvonalas pillanatok Jackkel

Áramvonalas pillanatok Jackkel


A főtörténetet összesen két barátunkkal együtt, hárman tudjuk végigpörgetni, ebben az esetben pedig két játékos emberi karakterekkel darálja a rosszarcúak egységeit, míg a harmadik Jack, a drón felett veszi át a kontrollt. Egyfajta támogató szerepet tölthetünk be vele, például gyógyíthatjuk társainkat, csapdákat helyezhetünk le, fegyvereket és lőszert vihetünk a társainkhoz, satöbbi.

Talán az összes felsorolt játék közül ebben kapja a drónozás élménye a legnagyobb hangsúlyt, habár itt fontos megjegyezni, hogy távolról sem ugyanolyan kalandra kell számítani, mint amikor te otthon leemeled a polcról a saját repcsidet. Egy fantáziadús, izgalmas megvalósítását láthatjuk a drónozásnak, ami kellően sokszínű ahhoz, hogy lekösse a játékosokat.

Ezek lennének hát azok a játékok, amelyeket összeválogattunk eme lista erejéig. Mint azt láthatjátok, ezúttal nem a pacifista alkotások kerültek a középpontba, de a már említett korábbi videojátékos cikkünkben már azokat is kiveséztük, szóval aggódni senki ne aggódjon, továbbra is akadnak olyan szoftverek, amik nem a színtiszta akcióról szólnak, hanem ténylegesen a valós repüléshez hasonló mókáról.
5 hozzászólás

Újfiú

3 hete és 2 napja

Fel sem tűnnek ezek játék közben amúgy.

válasz erre

Bandita

3 hete és 2 napja

Na ez igazán olvasmányos cikk lett. Kapcsolom is a gépem.

válasz erre

Kecske

3 hete és 2 napja

Watch Dogs 2-t és a Watch Dogs Legion-t hiányolom a listáról

válasz erre

Direktor

3 hete és 2 napja

De jó cikk! Gamer vagyok, úgyhogy nekem ez most kifejezetten szórakoztató lett.

válasz erre

Ronalddo

3 hete és 3 napja

Érdekes cikk lett nagyon, köszönjük!

válasz erre