A NASA olyan szenzorokat tesztel, amikkel a drónok képesek észlelni egymást

2019. július 01.
7781
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A NASA javában benne van a drón témában, többször jelentkeztek már valamiféle projekttel eme területen, most pedig ismételten igyekeznek innovációt villantani, egészen konkrétan friss fedélzeti szenzorok képében.

A céljuk ezzel, hogy demonstrálják az új technológiák hatásosságát, hiszen a NASA nem titkolt szándéka, hogy megvalósítsák Amerika egén a szabályozott légiforgalmat, hogy a drónok zavartalanul, egy koordinált környezetben tudjanak egymás mellett repkedni.

Kis méretű, roppant könnyű, alacsony energiát igénylő szenzorokról van szó, melyek segítségével egy drón képes észlelni egy másik repcsit. Ezenfelül egy vadonatúj radarrendszer is formálódik a NASA kezei között, amit akár kis méretű drónok esetében is lehet majd alkalmazni.

Eme technológia által lehetőség nyílik rá, hogy amennyiben a szenzor kiszúr egy másik drónt, a fedélzeti számítógép azon nyomban nekiálljon a radaron egy másik, biztonságos útvonalat keresni a végponthoz, sőt mi több, az elkerülési szisztéma jelzi a pilótának a veszélyt, és tippeket is ad, hogy miként lenne érdemes elkerülni.

Hogy ezek a megoldások befurakodnak-e valaha a hobbidrónok piacára, hovatovább az európai közegbe? Kérdéses egyelőre, utóbbi főleg azért, mert készül már a friss európai szabályozás, ellenben nem kizárt, hogy a NASA ötletei valamilyen módon akár a mi kontinensünkön is megjelennek a későbbiekben.
3 hozzászólás

rami89

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Levente írta:
Menő lenne a hobbidrónokba is.
Ott nem igazán van értelme szerintem. Elég a sok szenzor, pár méterre így is meg tud állni, meg ilyesmi.

válasz erre

Levente

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Menő lenne a hobbidrónokba is.

válasz erre

Újfiú

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Időben kezdenek felkészülni. Kb másfél évtizede drónozgat a hadiipar.

válasz erre