Egy 17 éve szökésben lévő bűnözőt találtak meg drónnal egy barlangban

2019. szeptember 30.
1.1641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Túlzás nélkül meglepő dolog történt Kínában nemrégiben, ugyanis egy 63 éves szökevényt drónnal találtak meg végre valahára, aki ráadásul 17 éve volt szökésben a rendőrség elől, azaz 2002-ben lógott meg a börtönből.

A hatóságok csak Szung Csiang néven hivatkoznak rá a Szung-dinasztia idejéből az egykori felkelésvezető nyomán. Mint kiderült, évek óta nem lépett kapcsolatba emberekkel a szökevény, hiszen egy barlangban tengette mindennapjait, majd szeptember elején kaptak egy fülest a rendőrök a holléte felől.

A dél-nyugati Jünnan tartomány hegységeiben leltek rá, a szülővárosa mögött. A drónok végül észrevettek egy kék színű acélcsempét a meredek sziklán, valamint a közelben lévő háztartási szemét nyomát, majd ez alapján közelítették meg a rendőrök a barlangot. és végül visszavitték a rácsok mögé. Szung Csiangot egyébként nő- és gyermekkereskedelem miatt ítélték el.

Ezt látta meg a drónozó, ezzel kezdődött a lebukás

Ezt látta meg a drónozó, ezzel kezdődött a lebukás


találtak meg végre valahára, aki ráadásul 17 éve volt szökésben a rendőrség elől, azaz 2002-ben lógott meg a börtönből.'>
6 hozzászólás

zender

4 éve, 11 hónapja és 8 napja

Ez már nem jön ki a sittről....

válasz erre

Újfiú

4 éve, 11 hónapja és 8 napja

Mire jók a drónok, ugyebár...

válasz erre

Levente

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Gondolom most felteszi magának a kérdést hogy megérte-e a közel két évtized bújkálás ilyen körülmények között... Most ugyanúgy le kell ülnie a böntetését.

válasz erre

Bandita

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Mintha egy csöves tanya lenne. Hogyhogy kiküldték rá így a zsarukat? meglepett smiley

válasz erre

marco

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

17 éve még nem voltak drónok. Nem volt felkészülve az arc, ez neki sci-fi. röhögő smiley

válasz erre

rami89

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Akkor most jön 34 év a sitten.

válasz erre