Elképesztően látványos fényshow-t mutattak be drónokkal Kínában

2018. december 02.
1.4421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Alábbi esetünk jól mutatja majd, hogy a drónokkal igenis lehet roppant látványos fényshow-t kreálni egy kis odafigyeléssel, és nem minden esetben végződik botrányosan egy ilyen ötlet, mint például napokkal ezelőtt Kínában.

A helyszín ismét a szóban forgó ország, ahol megrendezésre került a 8. Guangzhou-i Nemzetközi Fényfesztivál, ahol Kína reformjának és felvilágosulásának 40. évfordulóját ünnepelték, amit nem mellesleg mára a világ három legjobb fényshow-rendezvénye között tartanak számon, idén pedig az eseményt egy brutálisan látványos drónbemutatóval nyitották meg.

A technológiát a EHang Egret nevezetű cég biztosította, a lehengerlő szereplésük viszont nem csak számukra lesz gyümölcsöző, hanem Kína számára is, lévén eme készülékek használatával azt közvetítik a világ felé, hogy nyitottak mindenféle változás felé, és a technika terén is kifejezetten fejlettek.
napokkal ezelőtt Kínában.'>
nincs még hozzászólás