Igazi drónos szakival erősödik az Apple, betörhetnek ők is az iparba?

2020. január 19.
1.1331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A napokban adott hírt arról a Bloomberg, hogy az Apple lecsapott a Hogan Lovells ügyvédi iroda egyik munkatársára, Lisa Ellmanre, hogy vezesse a washingtoni drónos lobbizásukat, ami kis fantáziával azt is jelentheti, hogy a cég a drónok terén is meg akarja vetni a lábát.

Ellman még decemberben állt munkába, azonban az ehhez kapcsolódó dokumentumok csak most lettek közzétéve. Ellman a kérdéses ügyvédi irodánál szintén a drónos szegmens vezetőjeként tetszeleg, valamint a drónok reklámozásban való felhasználását hirdető Commercial Drone Alliance brigád társalapítója is.

Ellman célja alapvetően, hogy a reklámszférában kibővítse a drónok jelenlétét, az Apple-nél pedig abszolút meg lehet erre minden esélye, ám sem Ellman, sem a cupertinói cég nem kommunikálta még hivatalos keretek között a friss munkaerőt.

Persze az is lehet, hogy "csak" egy komolyabb feltérképezési munkához kell az új kolléga, az Apple-től nem áll messze a technológia, hiszen évek óta használnak drónokat ilyen típusú munkákra. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
lecsapott a Hogan Lovells ügyvédi iroda egyik munkatársára, Lisa Ellmanre, hogy vezesse a washingtoni drónos lobbizásukat, ami kis fantáziával azt is jelentheti, hogy a cég a drónok terén is meg akarja vetni a lábát.'>
3 hozzászólás

Ronalddo

4 éve, 6 hónapja és 18 napja

Remélem, gyártani is fognak drónt. mosolygó smiley Nagyon bírnám!

válasz erre

Bandita

4 éve, 6 hónapja és 18 napja

De kíváncsi leszek, mi lesz ebből!

válasz erre

Direktor

4 éve, 6 hónapja és 19 napja

Az lenne az igazi ha gyártanának is. kacsintó smiley

válasz erre