Rendőröknek jelentették azt a fogászati rendelőt, amelyik drónnal vitt ki antibiotikumot a páciensének

2020. május 12.
8431
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az angliai Wombourne egyik fogászati rendelője úgy határozott, hogy drónnal fogja kivinni az ügyfelének az antibiotikumokat, ezzel a megoldással pedig mindössze hét perc alatt már kint is volt a csomag, és a folyamatról még videó is készült, ami aztán a közösségi médiában látott napvilágot.

Később azonban jött egy bocsánatkérő levél ugyanettől a fogászattól, ugyanis kiderült, hogy valaki jelentette a videót a rendőrségnek. A fogászat elmondása alapján az ügyfél jólétéért szerették volna repülővel kivinni a gyógyszereket, senkinek nem esett baja, és elnézést kérnek, ha bárkit felzaklattak ezzel.

Konkrét törvényszegés vagy szabálysértés nem történt, azonban a Willows Dental and Implant Centre fogászati központ ennek ellenére is bocsánatot kért, hiszen nem gondoltak bele, hogy bármiféle zűrt okozhatnak, ha kiszállítják így a gyógyszereket - írja az Express & Star. A videó azóta lekerült a közösségi médiából.
3 hozzászólás

Ronalddo

2 hete és 6 napja

Nem normálisak baszki.

válasz erre

Újfiú

3 hete

Hát mindkét fél megérthető egyébként.

válasz erre

Bandita

3 hete

Nem csak nálunk vannak rosszindulatú emberek...

válasz erre