Víz alá került drónt mentettek meg egy Getterback egységgel

2020. július 10.
1.3431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Minden dróner legnagyobb rémálma, hogy a víz mélyén végzi a jókora pénzösszeget kóstáló készüléke, ez pedig most előfordult egy Reddit-felhasználóval is, aki egészen kalandos élményéről számolt be.

Elmondása szerint a barátnőjével és a szüleivel hajókázott, ahol velük tartott a srác drónja, azonban az egyik szülője rádobott egy táskát a kontrollerre, aminek köszönhetően beleszáguldott a vízbe a repülő. Egy Getterback egység segítségével végül fel tudták húzni a gépezetet, amit pontosan az ilyen esetekre terveztek.

Amint a Getterback két méter alá süllyed, a víz egy speciálisan kialakított visszacsapó szelepen keresztül jut be és aktiválja a nem mérgező reagenst. Ez a reakció szén-dioxid-gázt hoz létre, amely nyomást fejt ki a Getterback belsejében, amíg el nem éri a 30 PSI-t a környező víznyomás fölött, ahol aztán az úszó szakasz kiépül.

Ahogy az úszó szakasz a felszínre emelkedik, letekeri a drón-életmentő Kevlart, és felszínre hozza a gépet. Ebben az esetben is így zajlott a procedúra, aminek végeredményeként sikeresen zárult a mentőakció.
számolt be.'>
2 hozzászólás

Levente

4 éve, 1 hónapja és 5 napja

De komoly cucc lehet!

válasz erre

Újfiú

4 éve, 1 hónapja és 6 napja

Ilyenről még nem is hallottam meglepett smiley Nagyon menő!

válasz erre