A Manna Aero drónos kiszállító amerikai és európai terjeszkedést tervez

2022. augusztus 12.
25.1391
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A gyorsan fejlődő ír Manna Aero drónos kézbesítő vállalat azt tervezi, hogy az Írországban fokozatosan szélesebb körű és hatékony szolgáltatásait sokkal nagyobb piacokra tervezi kiterjeszteni, beleértve kontinensünket és a tengerentúlt is.

A tervek szerint az Egyesült Államokba való, várhatóan még az idén történő átköltözéssel kezdenek, amit 2023-ban az egész Európai Unióban való működéssel egészítenek majd ki. A héten Leo Varadkar ír kormányfő kíséretében a Manna alapítója és vezérigazgatója, Bobby Healy elmondta, hogy a drónos kiszállítások kiterjesztése az Egyesült Államokra és az EU-ra a vállalat hazai tevékenységének folyamatos megerősítését követi majd.

Ezek közé tartozik új szolgáltatások indítása egy egyelőre meg nem nevezett, 100 ezer lakosú dublini külvárosban, valamint egy nemzetközi gyártóüzem építése az UAV-k számára, amely kiegészíti a meglévő gyártóüzemet. Ez a sorrend a vállalat eddigi sikeres bázisépítési növekedési stratégiáját tükrözi.

A Manna 2018-as alapítása óta azzal a céllal fejleszt, hogy lassan bővítse és tökéletesítse a drónos kézbesítési szolgáltatást szerény méretű hazai piacán, ami szükséges ahhoz, hogy végül nagyobb piacokra léphessen az Egyesült Államokban és az EU-ban. Először a galwayi Oranmore városában kezdte meg a próbaüzemet, miközben máshol is folytatta az UAV-szállítás tesztelését.

Legutóbb a Manna a Dublin környéki Balbriggan városában indított drónos szolgáltatást, ahol jelenleg naponta mintegy 100 szállítást végez a 35 000 lakosnak. Bejelentése során Healy elmondta, hogy ezt az arányt az év végére körülbelül napi 200 járatra kívánja növelni, és ennek érdekében 50 embert vett fel a 103 fős személyzethez.
4 hozzászólás

Chuck

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Merész vállalás, az USA-ban azért komoly konkurencia is van.

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Igen komoly tervek, sok sikert nekik!

válasz erre

Bandita

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Így kell ezt csinálni!

válasz erre

Újfiú

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Nagyon jól tolják!

válasz erre