A rengeteg begyűjtött adat és tapasztalat képezi annak a mély tanulási rendszernek az alapját, amelynek fejlesztésébe most fogott a vállalat, a cél hogy a Tekever pilóta nélküli légijárművei (UAV-k) képesek legyenek a tengeri vadon élő állatok adatainak önálló begyűjtésére, azok elemzésére majd az adatok alapján reakcióra is.
Ilyen reakciók lehetnek például a központ értesítése valamilyen eseményről, vagy akár azok befotózása, videózása: a feladatokat a mesterséges intelligencia fogja kiosztani a drónok számára. A cég különös tekintettel például bálnák és delfinek észlelésére tervezi a fejlesztéseket, jelenleg is működik már a rendszer egy része, így például a bálnák termikus nyoma alapján képes észlelni az állatok mozgását, és a statisztikai képelemzési technikának köszönhetően pedig közvetlen vizuális célfelismerés is lehetséges.
A rendszer egyébként együttműködik különféle lokalizációs műholdakkal, ezzel együtt pedig támogatást is tud nyújtani az olasz parti őrségnek a bálnák vándorlásával és a kereskedelmi hajók megfigyelésével kapcsolatban, mindezt jelenleg 84 000 négyzetkilométeres területen.