A terv megvalósítása pedig nem lesz nehéz számukra az alábbi specifikációkat lárva. A Vertiia ugyanis egyszerre öt személyt is tud szállítani, a maximális sebessége pedig 300 kilométer óránként, de az igazi ütőkártya az egyszerre megtehető távolság ami akár 1000 kilométer is lehet. Ezt hibrid módban, hidrogén feltöltés rásegítésével képes elérni a drón, de a tisztán elektromos működéssel sem elhanyagolható a hatótáv, hiszen 250 kilométeres távolságra képes repülni a Vertiia egyetlen feltöltéssel.
A Financial Review-nak adott interjúban Andrew Moore, az AMSL Aero társalapítója kiemelte, hogy a légitaxizás azért kiemelten fontos felhasználási terület, mert Sydney-ben, Melbourne-ben és Brisbane-ben rengeteg olyan ember él, akik jelentősen lerövidíthetik az ingázást, ha otthonukból közvetlenül a munkahelyükre repülnek, hiszen egy ekkora országban óriási távolságok annak.