Hoppá: a legfrissebb infók szerint az Amazon brit drónos szállítási metódusa omlik össze folyamatosan

2021. augusztus 03.
61.3271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Wired szerint az Amazon a brit drónos szállító programja kapcsán azt írja, hogy a művelet több mint 100 alkalmazottat veszített el, és a bennfentesek szerint a projekt szépen lassan omlik össze.

A Wired a volt alkalmazottak nyilatkozatára hivatkozva leírja a vezetői diszfunkció és a túlhajtás kultúráját. Például 2020 februárjában az Amazon állítólag leállított egy tucatnyi csapatot az Egyesült Királyságban, amely a drónfelvételek elemzésével foglalkozott, hogy azonosítsa az embereket és az állatokat, majd hónapokkal később újra megnyitotta az egységet.

A forrás más idézett történetei közé tartozik a vezető személyzet gyors változása, valamint egy olyan alkalmazott, aki minden reggel sört iszik az asztalánál. Az egyik volt dolgozó elmondta a Wirednek a következő:

Minden elkezdett összeomlani, mert az Amazon túl sokat akart markolni. Olyan embereket bíztak meg a felelősséggel, akik semmit sem tudtak a projektről. Az egész egy hatalmas nagyot mondás - annyi ígéret van már, amit nem lehet betartani.


Az Amazon szóvivője a Wirednek azt mondta, hogy a vállalat továbbra is jelen lesz a Prime Airrel az Egyesült Királyságban, de nem erősítette meg jelenlegi vagy jövőbeni létszámát.
írja, hogy a művelet több mint 100 alkalmazottat veszített el, és a bennfentesek szerint a projekt szépen lassan omlik össze.'>
4 hozzászólás

Chuck

2 éve, 10 hónapja és 14 napja

Hát ez ***** ciki. meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 10 hónapja és 14 napja

Király munkahely. röhögő smiley

válasz erre

Bandita

2 éve, 10 hónapja és 14 napja

Kellemetlen.

válasz erre

Újfiú

2 éve, 10 hónapja és 15 napja

Fura hogy egy Amazonnál ilyen problémák vannak. meglepett smiley

válasz erre