A cég tervei szerint az új eszköz 2024-ben áll majd szolgálatba, és a fejlesztések középpontjában a súly- és zajkeltés csökkentése mellett a jobb terhelhetőség és az időjárási viszontagságok jobb elviselése áll.
Így nagyjából 25%-kal lesz csendesebb elődjénél az MK30, hosszabb távot tud megtenni, mindemellett pedig sokkal jobban tolerálja majd a magas hőmérsékletet és ellenállóbb lesz az esővel szemben is. A maximális teher továbbra is 5 kilogramm lesz.
Bár a cég eredeti terveitől - miszerint 30 perces távolságra is tudjanak kiszállítani - még messze vannak, de a fejlesztések nem állnak meg, annak ellenére sem, hogy már több fejlesztői csapatot is szélnek eresztettek és az eddigi eredmények sem mindig meggyőzők...
Az MK30 renderelt tervei (kattintásra mozog)
A borítóképen egy MK27-2 látható