Már megint leállt a gatwicki repülőtér drónészlelés miatt

2023. május 15.
114.1251
marco profilja, adatai
marco
Egy ideje nem érkezett hír reptér lezárásról drónok észlelése miatt, egészen idáig, hétvégén ugyanis ismét bezárták - már ki tudja hányadszor - a gatwicki repülőteret, ami most nem okozott ugyan óriási kimaradást, de mégiscsak kellemetlen volt sokaknak.

Az eset tegnap - vasárnap - történt, amikor is a reptér üzemeltetői bejelentést kaptak drónészlelésről, a protokollnak megfelelően a kivizsgálás idejére felfüggesztették a repülőgépek fogadását és indítását.

Ennek megfelelően nagyjából tucatnyi járatot várakoztattak vagy irányítottak át más repterekre, miután nagyjából egy órán keresztül vizsgálták a légteret. Miután a reptér közel két kilométeres körzetében nem találtak illetéktelen repülő tárgyat, a működés újraindult.

A repülőtér szóvivője így nyilatkozott:

Az utasbiztonság a repülőtér abszolút prioritása, és - az előírt eljárásokat követve - a London Gatwickben végzett műveleteket ideiglenesen felfüggesztettük 13 óra 44 perckor, miközben a repülőtér közelében gyanús drón észlelésére került sor.

Ezek a vizsgálatok már befejeződtek, és a repülőtér 14 óra 35 perckor újból megnyílt. A vizsgálat során tizenkét bejövő repülőgépet irányítottak más repülőterekre, azonban várhatóan ezek közül sokan ma visszatérnek London Gatwickbe.


A hasonló ésszlelések egyre nagyobb problémát jelentenek a repülőterek számára (is), nem meglepő hát hogy óriási erőfeszítéseket tesznek a drónelhárító rendszerek fejlesztésére.
5 hozzászólás

rami89

1 éve, 2 napja

A sok felelőtlen ember. szomorú smiley

válasz erre

Újfiú

1 éve, 3 napja

Egész egyszerűen nem tudom felfogni minek repkednek arra..

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 napja

Sok hülye bazd...

válasz erre

Repülős

1 éve, 4 napja

Sok idióta..

válasz erre

Bandita

1 éve, 4 napja

Mit szórakoznak állandóan itt...

válasz erre