Már Romániában is drónokkal szállítják a biológiai mintákat

2023. január 20.
139.7161
marco profilja, adatai
marco
Ahogy a tengerentúlon és a fejlettebb európai országokban egyre több helyen vetik be a drónokat különböző szállítási feladatokra, úgy mától a romániai Nagyváradon is légi úton szállítják a biológiai mintákat a városban található kórházak között.

A kísérleti projekt keretein belül a nagyváradi kórházakból a Bihar megyei sürgősségi kórház laboratóriumába juttatják el mostantól azokat a biológiai mintákat, amelyeket a páciensektől levesznek.

A megyei kórház igazgatója azt is elmondta, hogy a tervek szerint idővel gyógyszert és sebészeti beavatkozásokhoz, vérátömlesztésekhez szükséges vért is szállíthatnak majd a drónok, és a működést több megyére is kiterjesztik majd.

Jelenleg a városi kórház-tüdőszanatórium-szülészet-megyei kórház útvonalon közlekednek az alkalmazott X 11 típusú drónok, a teljes utat hat perc alatt teszik meg - 40 kilométeres óránkénti sebességgel - , a csomagok súlya 3 maximum kilogramm lehet. A tervek szerint olyan drónokat is bevetnek idővel, amik több nagyváros között is szállítanak majd, és képesek 150 km / ó sebességgel is repülni.

A borítókép illusztráció!
Köszi a tippet, bertapress!
4 hozzászólás

Újfiú

2 hónapja, 1 hete és 6 napja

Woooow! De jól tolják!

válasz erre

Repülős

2 hónapja, 1 hete és 6 napja

Mindenki "elrepül" mellettünk. És sajnos ez nem csak a drónos iparra jellemző.

válasz erre

Bandita

2 hónapja, 1 hete és 6 napja

Mekkora királyság!

válasz erre

rami89

2 hónapja, 2 hete

Tényleg hihetetlen, hogy Magyarország ennyire le van maradva.

válasz erre