Pénzbírságot kapott a drónpilóta, aki majdnem elkaszálta a színpadon Fatboy Slimet

2024. január 08.
92.8501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Még 2022 július 22-én történt az eset, amikor Fatboy Slim az Egyesült Királyságban található Brighton Beachen tartott koncertet 8500 fős tömeg előtt, ahol egy amatőr drónpilóta kishíján végzetes balesetet okozott - az ügyben most történt ítélet.

A 39 éves Giles Dalby nagyjából negyed órával a koncert vége előtt akart látványos felvételt készíteni DJI Mavic Mini drónjával, azonban az irányítást elveszítve, a színpadra zuhant a drón nem sokkal a DJ elé, aki így éppen, de megúszta az esetet.

A tárgyalásra idén január 4-én esett a sor, ahol a felelőtlen drónpilóta elismerte, hogy meggondolatlan viselkedésével veszélybe sodorta Fatboy Slimet és az egész tömeget is. Elmondása szerint egy nagytotált akart készíteni, mégpedig úgy hogy a DJ-től távolodva a tömeg fölé emelkedik lassan. Bár a drón többször jelezte, hogy probléma van, a pilóta a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyta.

Azonban az irányítást éppen fordítva oldotta meg, távolodás helyett közeledett, lassítás helyett pedig gyorsított, és mivel a drónt Sport módba kapcsolta, így az automatikus elkerülés sem működött, Giles elmondta hogy természetesen semmilyen rossz szándék nem vezérelte, és őszintén megbánta tettét, sőt azóta sikeres drónpilóta vizsgát is tett.

Bár a törvény szerint bármilyen pénzbírságot kiszabhattak volna a figyelmetlen drónpilótára, nagyon olcsón megúszta az esetet, hiszen mindössze 390 ezer forintnyi büntetést kapott, amiből 576 angol font volt a pénzbírság, 230 font a pótdíj és 85 font a költségtérítés.

Repüléskor minden szabályt tartsatok be, a tömeg feletti repülés külön engedélyek nélkül abszolút tilos hazánkban is!
4 hozzászólás

Repülős

1 éve, 5 hónapja és 12 napja

Az ilyen ****kalapok miatt szívunk mi is, normális drónozók!

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 5 hónapja és 14 napja

Felelőtlen barom.

válasz erre

Bandita

1 éve, 5 hónapja és 14 napja

Sosem értettem ezeket az idiótákat, hogy nincs egy csepp eszük, de tényleg.

válasz erre

Újfiú

1 éve, 5 hónapja és 14 napja

Az kemény baszki! meglepett smiley Nagyon megúszta!

válasz erre