Részben a magyarhoz hasonló, de annál sokkal értelmesebb dróntörvény készülődik Vermontban

2024. március 18.
75.2631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A magyarok legtöbbje nagyon elégedetlen a magyar dróntörvénnyel, hiszen tulajdonképpen megfelelő szabályozás még mindig nincsen, értelmetlen tiltások és betarthatatlan időpontok jellemzik, de hamarosan egy amerikai államban is hasonlóval kell szembenézniük a drónosoknak.

Legalábbis ha a vermonti törvényhozás elfogadja azt a javaslatot, ami sok mindenben mutat hasonlóságot a magyar szabályozással: ebben a leginkább egyező momentum, hogy a magántulajdon feletti repülés részben tiltott lesz - és ebből a "részben" egy nagyon fontos szó.

Ugyanis míg nálunk valójában egyáltalán nem lehet településen belül felszállni magánemberként, a vermonti tervezetben nagyjából 30 méter magasság alatt nem lehet majd repülni, aminek az oka a hangszennyezés visszafogása és a magántulajdon és a személyek megfigyelésének és fotózásának megakadályozása - ami egy természetesen elfogadható igény.

A saját telkükön továbbra is felszállhatnak majd a drónosok, illetve ha engedélyt kapnak a tulajdonostól, akkor más terület felett is repülhetnek 30 méter alatt is. A tervezet tehát egy teljesen élhető és ésszerű megoldás, szemben a magyar szabályozással, aminek betartása két dolgot eredményezhet: vagy egyáltalán nem repülünk, vagy néhány szántóföld felett bohóckodunk kicsit a több százezres eszközünkkel.

...vagy előre tudjuk milyen időjárási körülmények lesznek a kiszemelt területen mondjuk 60 nap múlva, mert az engedély megérkezése még mindig irreálisan macerás és nagyon sok időbe telik.
5 hozzászólás

Bandita

1 éve, 2 hónapja és 27 napja

Levente írta:
Ezt nálunk miért nem lehetett így megcsinálni? meglepett smiley
Ha komoly a kérdés akkor a válasz nagyon egyszerű: mert nálunk nem szabályozva van a drónozás, hanem minimalizálva a tisztességtelen politikusok lebuktatásának esélye. Itt semmi ésszerűség nincs, csak a szokásos politikai susmus.

válasz erre

Levente

1 éve, 3 hónapja

Ezt nálunk miért nem lehetett így megcsinálni? meglepett smiley

válasz erre

Repülős

1 éve, 3 hónapja

Nos igen... Így is lehet...

válasz erre

Újfiú

1 éve, 3 hónapja

Hát ez mondjuk sokkal élhetőbb.

válasz erre

Chuck

1 éve, 3 hónapja

Hát igen, ez van ha valakinek van agya és úgy szabályoz, nem azért hogy ne bukjon le az udvarán található tankokkal...

válasz erre