Sikeres BVLOS tesztrepülést hajtott végre a Japan Post

2023. március 27.
44.3011
marco profilja, adatai
marco
Bő másfél évvel ezelőtt számoltunk be arról hogy a szigetországban megkezdte a Japan Post a drónos kiszállítások fejlesztését - a projekt azóta is szépen halad, a napokban már éles tesztekről számolt be a cég vezetése.

Miután Japánban a múlt év végén könnyebbé tették a szolgáltatók számára a BVLOS műveleteket, így a Japan Post jelentősen fel tudta gyorsítani a drónos szállításokkal való kísérleteket, amivel a cél, hogy a nehezen elérhető helyekre is könnyen eljuthassanak a csomagok.

A japán nagyvárosokban - és már a kisebb településeken is - gyakorlatilag állandósultak a dugók, így egyre nehezebb a csomagszállítás, éppen ezért az óriási területekkel és sokszor kietlen területekkel rendelkező szigetország számára elengedhetetlen a drónos alternatíva.

A hétvégén jelentette be a cég, hogy pénteken sikeres tesztrepülést hajtottak végre, ahol egy Tokiótól nyugatra fekvő vidéki területen két kilométeres távra kézbesítettek egy csomagot, mégpedig úgy hogy a drón le is szállt egy ház udvarán automatikusan.

A komplett kiszállítás nagyjából 5 percet vett igénybe, szemben az autós kiszállítás negyed órás utazási idejével, ami hosszabb távokon még drasztikusabb kiszállítási idő rövidülést jelent majd. Bár több cég kísérletezik Japánban is drónos csomagkiszállítással, a mostani eset azért számít mérföldkőnek, mert ez volt az első 4-es szintű repülés, amely a legnehezebb szintnek számít - ilyenkor a drónt a látóhatáron túl lakott és városi területeken is működtetik.

A teszt egyébként rámutatott arra is, ami ennek a fajta csomagszállításnak a hátulütője: az eredetileg csütörtökre tervezett tesztet azért kellett péntekre csúsztatni, mert szakadt az eső.

Borítókép photo credit: Koji Uema
3 hozzászólás

Chuck

2 hónapja, 6 napja

Itthon egyébként van mostanában valami értékelhető változás? Nagy a csend.

válasz erre

Ronalddo

2 hónapja, 1 hete

Nem haladnak ők sem valami gyorsan amúgy. Másfél év alatt csak idáig jutni nem olyan nagy hűha.

válasz erre

Bandita

2 hónapja, 1 hete

Rohadt menő a világ nagy része.

válasz erre