Emellett a cég külön kitért a Spanyolországgal való kapcsolatára, amely több területen is nagyon gyümölcsözőnek bizonyul, így például a spanyol rendőrség egy ideje sikeresen használja az EHang EH216 dróntaxit is bevetései során.
Ahogy a bevezetőben már említettük, az EH216-S tesztelésének folyamatát ismertetve az EHang elmondta, hogy a teljes folyamat több mint 90%-a befejeződött, amiről úgy gondolják, hogy ez a leggyorsabb előrehaladás az elektromos függőleges fel- és leszállással kapcsolatos összes eVTOL projekt között világviszonylatban. Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezték, hogy a COVID-19 tartotta fel leginkább a fejlesztéseket, ha a pandémia nem lett volna, nagy eséllyel már élesben repkednének az EHang taxik.
A cég megosztotta azt az információt is, hogy mára már 100 megrendelést kaptak a jövőbeli légitaxikra csak a kínai területekről, a globális vásárlói szándékra azonban nem tértek ki külön. A dróntaxik kora tehát nagyon közel van, hiszen nap mint nap érkeznek a hírek a sikeres tesztekről - a legtöbb terv 2025-re teszi a valódi indulást.