Újabb repülő autó készül AirScooter néven

2023. augusztus 29.
37.1901
marco profilja, adatai
marco
Amióta a drónok forradalmasították a légi közlekedést, azóta készülnek az egyre futurisztikusabb megoldások, amelyek a teher- és a személyszállítást hivatottak megreformálni - a "repülő autók" sorába érkezik hamarosan egy újabb versenyző.
 

Esetünkben az "autó" kifejezés - mint oly sok esetben - nem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen ennek a járműnek nincsenek kerekei, azonban mivel ennek a közlekedési eszköznek a kiváltására tervezték, jogosan használható az elnevezés, csakúgy mint például a nagy konkurens Jetson ONE esetében.

Az AirScooter egyelőre csak működésképtelen 1:1-es modell formájában létezik, azonban a tervek szerint egy olyan járműről van szó, amely akár 100 km/h végsebességre lesz képes - az utazósebesség 80 km/h - a terhelhetősége pedig 120 kilogramm lesz. Különlegessége azonban nem ez lesz, hanem a meghajtás: az AirScooter ugyanis elektromos hajtással és hidrogén üzemanyaggal együtt tud majd közlekedni, ezzel pedig két órás repülést tud biztosítani - ez jelentősen több mint amit a konkurens termékek ígérnek.

A Franky Zapata, francia feltaláló és nem mellesleg jetski-bajnok által megálmodott jármű teljes panorámát nyújtó gömb pilótafülkéjétt hat rotor emeli majd a magasba, a vezérléshez pedig mindössze egy joystickra lesz szükség. A vezetéséhez az Egyesült Államokban nem lesz szükség pilóta engedélyre, és bár árat még megközelítőleg sem tudni, de az bizonyos hogy vastag pénztárcára azonban igen.





Újabb repülő autó készül AirScooter néven - 2. kép

5 hozzászólás

Ronalddo

3 hónapja, 2 hete és 4 napja

Árat kérdezni sem merek.

válasz erre

rami89

3 hónapja, 2 hete és 5 napja

Ez az első olyan ami dizájnban is eléggé szép.

válasz erre

Újfiú

3 hónapja, 2 hete és 5 napja

De várom már hogy ilyenekkel repkedhessünk.

válasz erre

Chuck

3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Az én életemben már nem lesz a köznép számára elérhető az ilyesmi. Sajnos...

válasz erre

Repülős

3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Woooooow! Na ez komoly cucc!

válasz erre