Az Xpeng AeroHT által fejlesztett "repülő autó" - amelynek egyelőre nincsenek kerekei - először másfél éve Dubajban szállt fel nyilvánosság előtt, azóta pedig folyamatosan fejleszti a cég, többek között ejtőernyős biztonsági rendszert is bemutattak hozzá.
A cég most arra készül, hogy 2024 utolsó negyedévére megrendelést kapjon az Xpeng X2, magyarán kereskedelmi forgalomba kerülhessen. Ezzel a tervvel egyébként egész jól állnak, hiszen egyrészt a cég megkapta idén a Polgári Légiközlekedési Hivatal engedélyét, másrészt a kínai fővárosban már légi útvonalakat is terveznek hamarosan megnyitni, amelyek a sürgősségi mentés, a logisztika, a turizmus és az ingázás számára nyitnak majd szabad légteret, legkésőbb 2027-re.
A kétüléses repülő autó két vezetési móddal van felszerelve, ezek a kézi és az autonóm - amelyből az autonóm repülés során az utasok biztonságos repülési élménnyel utazhatnak egyszerű indulási és leszállási pontokkal, ehhez csak egy gombnyomásra van szükség, akár távoli indítással. A kézi vezérlésű repülés során pedig természetesen manuálisan vezérelhető a jármű.
Az Xpeng eVTOL-ja egyébként a mostani nyilvános bemutató előtt már tesztrepüléseket hajtott végre több lehetséges forgatókönyv szerint, beleértve a sivatagokat, folyókat és part menti területeket is - egyelőre minden helyzetbe sikeresen helyt áll.
A koncepció egyébként így néz majd ki, ha minden fázissal sikerül végezni: