Ütközéstűrő drón hozhat áttörést a mentési műveletekben

2023. április 24.
3.3961
marco profilja, adatai
marco
Az Arizonai Állami Egyetem robotikai tanszéke bejelentette, hogy egy olyan megoldást fejlesztettek ki, amellyel a drónok ütközéstűrő - illetve azokat jobban toleráló - eszközökké válnak, ráadásul az egyéb baleseteket is megelőzik vele.

Wenlong Zhang, a csoport szakértője elmondta, hogy a megoldást azért fejlesztették ki, mert a mentésben és kutatásban használt drónok, csakúgy mint bármely más repülő eszköz, roppant sérülékenyek, ezért rendszeres probléma, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tudják ellátni a feladatukat.

Ezeknek rendszerint az az oka, hogy bármilyen érzékelőkkel is legyenek felszerelve, nekirepülnek a falnak, fának és egyéb olyan tereptárgyaknak amelyek mellett nem tudnak elnavigálni, ennek folytán pedig sérülnek, vagy lezuhannak. A javítás sem olcsó, de az még fontosabb, hogy akár emberéletek is múlhatnak az ilyen problémákon.

Ennek megoldására az Ira A. Fulton Műszaki Iskola robotkutató csapata az Arizonai Állami Egyetemen egy egyedülálló funkcióval rendelkező quadrotor drónt tervezett és tesztelt is már sikeresen. Az eszköz egy felfújható kerettel rendelkezik, amely lehetővé teszi a drón számára, hogy megbirkózzon az ütközésekkel.

A drón váza puha és rugalmas, és beállítható úgy, hogy elnyelje, sőt felhasználja a váratlan ütközések erejét, miközben stabilan a levegőben marad - erre a merev keretű drónok gyakorlatilag nem képesek. Az új fejlesztés felruházza azzal a képességgel a drónt, hogy ellenálljon az ütéseknek, komolyabb rázkódásoknak, ezzel pedig jelentősen javulnak a navigációs képességei szűk és nehéz terepen.

A "Built to Bounce Back" elnevezést kapott drón technológia ezzel egy új korszakot indít el a szakemberek szerint. A technológia részletes bemutatása ezen a linken érhető el.

Nézd nagyban ezt a videót!





Ütközéstűrő drón hozhat áttörést a mentési műveletekben - 2. kép


Ütközéstűrő drón hozhat áttörést a mentési műveletekben - 3. kép

5 hozzászólás

Újfiú

1 éve, 2 napja

DJI megvehetné a technológiát, amilyen hitvány szenzoraik vannak. röhögő smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Levente

1 éve, 3 napja

Légzyák drónoknak! mosolygó smiley Hatalmas.

válasz erre

Chuck

1 éve, 3 napja

De klassz! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 napja

Woooooow! meglepett smiley

válasz erre

Bandita

1 éve, 3 napja

Na ez a be****ás! meglepett smiley

válasz erre