Az Uber nemsokára drónnal fogja kiszállítani az ételrendeléseket

2019. június 12.
1.1671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Évekig csend honolt a drónos kiszállítások iparágán belül, épphogy volt valami előrehaladás a területen, most viszont szinte egymás után lépnek be a szereplők, hogy élesítsék a saját programjukat a csomagkihordáshoz.

Nemrégiben ugyebár az Amazon közölte a nagyérdeművel, hogy hónapokon belül elindítja a drónos csomagkiszállítását, most pedig az Uber jelentkezett be. Az FAA-től megkapták az engedélyt, így hamarosan nekiállnak ételt kihordani az Uber Eats program berkein belül, egyelőre csak tesztjelleggel, városi környezetben.

A folyamat egyszerű: az ügyfél leadja a rendelését, az adott étterem elkészíti a kívánt étket, felvértezik vele a drónt, majd az előre meghatározott pontra szállítja ki azt. Az ügyfél értesítést kap, hogy mikor és hol tudja átvenni a rendelését, a terv viszont az, hogy Uber kocsikra fogják ráhelyezni a csomagokat, hogy az utolsó mérföldes kiszállítást végül az autó végezze el.

A városi környezet megannyi kihívást fog nyújtani ennek a metodikának, de amennyiben jól szerepel, akkor nagy valószínűséggel éveken belül mindennapossá válhat a cégek által évek óta vizionált csomaghordás. A kezdeti tesztfázist már megejtették egy san diegói McDonalds-szal, a későbbiekben pedig a többi partnerüket is integrálni szeretnék a programba.
2 hozzászólás

Bandita

5 éve, 3 hónapja és 7 napja

NAgyon menő lesz, amikor ezek ott cikáznak az égen. Csak nehéz lesz majd nekünk repülni miattuk. röhögő smiley

válasz erre

Levente

5 éve, 3 hónapja és 8 napja

Az Über szállít majd kaját? meglepett smiley Igen komolyan elkanyarodtak a bérelhető sofőrtől. röhögő smiley

válasz erre