Tévében és Twitteren is közvetíteni fogják a DRL drónverseny-bajnokságot

2019. március 13.
1.2231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A drónversenyek világára már foglalkoztunk a Kezdő drónpilóták kézikönyve sorozatunk keretein belül, ugyanis az FPV rejtelmei cikkünkben kitértünk arra, hogy már évek óta megrendezésre kerülnek ilyesfajta megmérettetések.

Az egyik legkomolyabb képviselője ennek ugyebár a DRL, amely most két friss partnerszerződésről adott közleményt. Egyrészt társultak a Twitterrel, másrészt pedig az NBC-vel és az NBC Sports-szal kötöttek megállapodást, hogy ezeken a csatornákon nyomon lehessen követni a 2019 DRL Allianz World Championship Season névre hallgató bajnokságot.

Nekünk ugyebár ezek közül főleg a Twitter lesz az érdekes, ugyanis ahhoz az átlag magyar felhasználónak is van hozzáférése, ráadásul így világszinten még több emberhez tudják majd eljuttatni ennek az egésznek a hírét.

Augusztus 11-én kezdődik a versenysorozat, nálunk helyi idő szerint este hétkor. Persze minket annyira nem érint, de a sportág szempontjából óriási előrelépés, hogy az NBC is közvetíteni fogja, vélhetőleg rengeteg amerikai egyénhez ezen módon fogja megismerni a drónversenyeket.
az FPV rejtelmei cikkünkben kitértünk arra, hogy már évek óta megrendezésre kerülnek ilyesfajta megmérettetések.'>
2 hozzászólás

Levente

5 éve, 5 hónapja és 21 napja

De jó lesz! meglepett smiley Na erre nagyon kíváncsi leszek.

válasz erre

Újfiú

5 éve, 5 hónapja és 22 napja

Na ez jó lesz, nézni fogom! mosolygó smiley

válasz erre