Milyen hatással lehet a drónpiacra a DJI Mavic Mini megjelenése?

2019. november 09.
45.2861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A DJI Mavic Mini gyakorlatilag jött, látott és győzött - egy olyasfajta készüléket villantott meg a kínai gyártó, ami több ízben is iránymutatónak számít, arról meg már nem is beszélve, hogy egy élmény a vele való repülés. Korábban már leteszteltük egy vaskosabb cikk berkein belül a repcsit, most azonban azzal a témakörrel fogunk foglalkozni, ami ott lóg a levegőben a drón premierje óta sokak szemében: mégis miféle kihatással lehet a Mavic Mini a piacra, úgy általánosságban?


Merthogy nem mehetünk el szó nélkül a Mavic Mini jelentősége mellett. Bizonyára az olvasóink között is akad olyan, akik nem igazán értik, vagy egyenesen feleslegesnek tartják a kérdéses készülék megjelentetését, azonban nem árt látni azokat az elemeket, amik miatt globális hatása lehet minden olyan dróngyártóra ennek a repcsinek, amely hobbidrónok készítésével foglalatoskodik. Lássuk hát, mik azok a pontok, amelyekben fontos befolyása lehet a jövőben a komplett piacra való tekintettel...

A 250 gramm alatti drónok elterjedése

Nem véletlenül fordított akkora figyelmet mindenféle sajtóorgánum a Mavic Minire. Egy teljes értékű, valóban drónnak nevezhető készülékről van szó, ami messze nem egy szimpla játéknak tekinthető, mint mondjuk a DJI Tello, amivel sokan azonosítják, viszont teljes mértékben tévesen. Míg a Tello inkább feleltethető meg egy szimpla játékdrónnak, ami még a belépőkategóriának is csak az alsó határát súrolja, addig a Mavic Mini ténylegesen egy igazi drón, csak éppenséggel belépőáron, különleges specifikációkkal.

Teljes értékű drón, kis méretbe összezsugorítva

Teljes értékű drón, kis méretbe összezsugorítva


Különleges specifikáció alatt természetesen arra gondolunk, hogy a DJI csapata sikeresen abszolválta azt a feladatot, hogy 250 gramm alatti súllyal jelentették meg a Mavic Minit, ebből fakadóan számos országban nem kell regisztrálni ahhoz, hogy reptetni lehessen. Ahogyan mi is kitértünk rá a tesztünkben, ez egy zseniális húzás a brigád részéről, ugyanis egy teljes értékű drónnal álltak elő, amihez nem kellenek a különféle engedélyek, persze Magyarországon - köszönhetően a kidolgozatlan szabályozásoknak - ez nem áll fenn.

Mégis, globális jelentőségét nézve ez lehengerlő bravúr. Nyilván kellettek ehhez a szóban forgó gyártó nagyszerű mérnökei is, ellenben kétségtelen, hogy ez a piac többi szereplőjét is inspirálhatja a jövőben, hogy Mini kiadványokkal rohanják le a felvevőbázist. A DJI ugyanis megmutatta, hogy lehet ezt így is - összezsugorítva hozták a "nagydrónos" élményt, és igazából nem kellett annyi kompromisszumot hozniuk a méret érdekében, hogy mindez zavaró legyen.

Persze egyelőre az sem ártana alapvetően, ha bármilyen módon feltűnne egy rivális versenyző a DJI oldalán, de ha még messzebbi vizekre akarunk evezni, akkor el tudunk képzelni egy olyan jövőképet, ahol egyaránt vívnak harcot az eladások tekintetében a hagyományos modellek, valamint a Mini variánsok.

Nem mindennapi kütyü lett a DJI újdonsága

Nem mindennapi kütyü lett a DJI újdonsága


Jelen pillanatban leginkább a Skydio esélyes arra, hogy a későbbiekben olyan pozícióba kerüljön, hogy megmérettesse magát ilyen téren a DJI-jal, ugyanis a Skydio 2 drónnal már elég alaposat robbantottak hobbidrónos körökben.

Értelemszerűen nem szeretnénk azt látni mi sem, hogy a Mini kiadványok gombamód szaporodjanak, lévén elég nagy rá a sansz, hogy az esetek többségében nem túl minőségi kütyük gördülnének ki a gyártók részéről, hiszen ahogyan korábban is említettük, kellett a Mavic Minihez a DJI mérnökcsapata, akik ilyen formában meg tudták álmodni. De van egy olyan érzésünk, hogy meg fognak jelenni azok a Mini drónok, amik hasonlóan színvonalasak, ha nem színvonalasabbak lesznek, mint a Mavic Mini...

A belépőkategória fontossága

Mindenféle árkategóriában jelennek meg drónok, azonban az utóbbi időben a minőségi belépőkategóriás masinák valahogy kiveszni látszanak a felhozatalból. Sokféle teória felmerülhet annak kapcsán, hogy a gyártók miért nem látnak túlzottan nagy potenciált ebben a közegben, de talán többen is azt vallanák, hogy a DJI olyan szinten lefedi ezt a közeget a saját palettájával, hogy egész egyszerűen lehetetlen labdába rúgni mellette.

Utat mutathat a belépőkategóriás drónoknak is, hogy bizony ezt így is lehet

Utat mutathat a belépőkategóriás drónoknak is, hogy bizony ezt így is lehet


Igaz, van benne valami, de talán a Mavic Mini tökéletes példaként szolgál majd a piaci versenyzők számára annak terén, hogy igenis lehet a belépőkategóriában is minőségi kütyüt villantani, ami remek ár/érték aránnyal vonultat fel olyan sajátosságokat, amik a felvevőbázis kedvére szolgálhatnak. Márpedig ezen a területen sokszor elvéreznek a tervezés során, és a profit növelése érdekében kibillennek az ár/érték arány aranyközépútjának harmonikus egyensúlyából, és egy sokkal magasabb összeggel megspékelt cédula kerül a drónra, mint amennyit hajlandó lenne kifizetni a nagyérdemű.

Nem mellesleg az sem utolsó, hogy a belépőkategóriás drónok óriási kiaknázatlan területként könyvelhetőek el, főleg pont most, amikor a drónos piac kvázi egy igazi vadnyugat. Nem forrt még ki isten igazából az iparág, még nagyon gyerekcipőben jár az egész, és lényegében az első lépéseit látjuk egy olyan piacnak, ami majd évtizedek múlva lesz a csúcsán, ebben az ismerkedési fázisban pedig sok olyan embert meg lehetne fogni a belépőkategóriás drónokkal, akik szeretnének egy apró szeletet a drónozás élményéből, viszont azt egy teljes értékű repcsivel.

A kísérletezés varázsa

Nettó szemellenzés lenne rásütni a Mavic Minire, hogy egy szimpla biztonsági játék a DJI kínálatában. Akárhonnan is nézzük ezt a drónt, egyértelmű, hogy kockázatot vállalt vele a gyártó, még ha nem is olyan vad formában, mint ahogyan azt egyéb vállalatok teszik. Viszont a kínaiak gondoltak egy merészet, és kipróbáltak egy olyan receptet, ami nemhogy nem bejáratott, de korábban talán sokan még az "őrült" jelzőt sütötték volna rá.

Inspirálhatja a piac többi szereplőjét, hogy jól sült el egy Mini kiadvány

Inspirálhatja a piac többi szereplőjét, hogy jól sült el egy Mini kiadvány


Ez a fajta mentalitás pedig megint csak pozitívan csapódhat le a komplett piacra való tekintettel, hiszen kvázi egy olyan lökést adhat már gyártóknak, aminek láttán nem kizárt, hogy elkezdenek fejleszteni olyan koncepciókat, amik a fiókba voltak rakva azok vad mivoltából fakadóan. Olykor nem biztos, hogy az ilyen nem mindennapi ideák beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, de hogy egy sokkal izgalmasabb, színesebb és változatosabb palettát idézhet meg a drónpiacon, az vitathatatlan.

Nem feltétlenül kell ezalatt konkrét Mini kiadványokra gondolni. Nem kizárt, hogy jelen pillanatban is meglapul egy drónos koncepció egy most még ismeretlen vállalat fiókjában, ami évek múltán a legnépszerűbb, leghírhedtebb, leginkább úttörő megoldások között lesz számon tartva, azonban egészen eddig tartottak attól, hogy a közönség nem lenne rá vevő, csak és kizárólag a biztonsági játék a nyerő. Nyilván ennek majd csak és kizárólag az idő lesz a megmondója, hogy volt-e ilyen inspiratív szerepe a Mavic Mininek, de mi bizakodóak vagyunk e téren...

Ezek lennének hát szerintünk azok a tényezők, amik tekintetében pozitív változást hozhat a DJI újdonsága. Osszátok meg velünk mindenképp a kommentszekcióban, hogy mivel és mivel nem értetek egyet az általunk vázolt pontokból, esetlegesen mivel egészítenétek ki, netán ti magatok mit reméltek, milyen változásokat hozhat a kérdéses drón az iparba?

Amennyiben szeretnél lecsapni egy saját DJI Mavic Minire, akkor lesd meg mindenképp a Play24/7 webáruházat, ahol nem mellesleg még a jóval több kiegészítővel megspékelt DJI Mavic Mini Fly More Combo szettre is szert tehetsz.
leteszteltük egy vaskosabb cikk berkein belül a repcsit, most azonban azzal a témakörrel fogunk foglalkozni, ami ott lóg a levegőben a drón premierje óta sokak szemében: mégis miféle kihatással lehet a Mavic Mini a piacra, úgy általánosságban? '>
11 hozzászólás

Levente

4 éve, 9 hónapja és 1 napja

Így hogy az nvidia is bejelentette az új megoldását, még jobban megyünk abba az irányba hogy menjenek összébb a drónok! mosolygó smiley

válasz erre

Levente

4 éve, 9 hónapja és 2 napja

Zoli84 írta:
Szerintem olyan nagy durranás. Van amiben kicsit jobb, van amiben kicsit kevesebb, mint a Spark. Nem fogja megváltani a világot.
Nem is erről van szó, hanem hogy elindít egy olyan folyamatot, ami kisebb, stabilabb profi drónokat eredményezhet.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

4 éve, 9 hónapja és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

zender

4 éve, 9 hónapja és 2 napja

Reméljük a többiek is észbe kapnak. Mindenesetre örülök hogy innovál a DJI. mosolygó smiley

válasz erre

Levente

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Nem tudom, miért kellett várni mostanáig egy ilyen drónra, de örülök hogy elindult valami.

válasz erre

Direktor

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Egy biztos: elindított egy tendenciát, mostantól ezekkel a kisebb de használható drónokkal is számolni kell. Csak nehogy törvénymódosítás legyen a vége! röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

rami89

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Tello (tudom hogy az Ryze mosolygó smiley ) után óriási lépés ez a DJI-tól, és kíváncsi vagyok merre tart ez a folyamat. Az biztos hogy engem meggyőzött, erre a drónra vártam. Kár hogy korlátozták a képességeit, de majd a konkurencia nem fogja. kacsintó smiley

válasz erre

Bandita

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Rengeteg lehetőséget nyit meg, hogy egy ekkora gyártó csinált egy ilyen drónt. Csak remélni merem, hogy ez nem abba az irányba fogja elvinni az egészet, hogy legyen egy kicsi és "olcsó" drón, szándékosan visszafogott lehetőségekkel (a Mininél ez nagyon érződik) és a drágábbak és nagyok sokkal drágábban.

Legyen kicsi és legyen normális ára, de ha már benne van a hardver, legyen használható is.

válasz erre

Repülős

4 éve, 9 hónapja és 4 napja

Kíváncsi leszek, tényleg elmegyünk e ebbe az irányba. Nagyon remélem. mosolygó smiley

válasz erre

Újfiú

4 éve, 9 hónapja és 4 napja

Nagyon remélem is hogy beindít valamit és jönnek kicsi olcsó drónok.

válasz erre