Újabb 8 milliárd forintnyi befektetést kapott a francia AAM startup légitaxi fejlesztésre

2023. március 28.
3.2571
marco profilja, adatai
marco
A francia Advanced Air Mobility (AAM) startup újabb komoly összeghez jutott hozzá több befektetési csoporttól, aminek felhasználásával felpörgeti az ATEA hibrid vertikális fel- és leszálló (VTOL) drón prototípusának fejlesztését.

2021 szeptemberében jutott a cég az első nagyobb befektetéshez, azóta pedig komoly előrelépést nem tudtak felmutatni, vagy legalábbis nem publikálták nyilvánosan az elért eredményeket. A mostani 21 millió eurós pénzösszeget az ATEA VTOL prototípusának teljes befejezésére, valamint a próbarepülések megkezdésére fogják felhasználni, és felkészülnek a tanúsítások megszerzésére, valamint a tömeggyártására.

A hibrid meghajtású VTOL légitaxi a tervek szerint akár 80%-kal is csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelentősen halkítja a zajkibocsátást, valamint akár 400 kilométer maximális hatótávolság is elérhető lesz vele 200 km/h végsebesség mellett. Az eredeti tervek szerint a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok idejére tervezték, ennek megvalósítása ezzel a befektetői körrel elérhetővé is válik.

A startup tulajdonosa, az Ascendance Flight Technology azt állítja, hogy jelenleg már 245 szándéknyilatkozatuk van a termék megvásárlására, ami már eleve jó előjel, ezt tovább erősíti, hogy tavaly októberben a KLM több részlegével is megállapodást írtak alá ATEA vásárlásokra.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Repülős

2 hónapja, 6 napja

Durva befektetés! Hát ebből azért elég hamar össze lehet dobni egy drónt basszus!

válasz erre

Bandita

2 hónapja, 6 napja

Azért ebből el lehet tengődni!

válasz erre

rami89

2 hónapja, 6 napja

Azért ennyi pénzből csak sikerül majd kigazdálkodni egy felszállást. Nagyon lassan haladnak, pedig vagyonok vannak náluk.

válasz erre